Szerelmi háromszög a szexuális aktivitás alkonyán: egy kiöregedett iskolaigazgató, annak házsártos felesége és legjobb barátja, aki nem mellesleg lelkész. A finn szerző kapuzárási pánik, házasság és szerelem viszonyáról írt története a Pinceszínházban Végvári Tamás és Almási Éva főszereplésével került színpadra, éppen úgy, ahogy azt egy kisrealista darabtól általában el lehet várni – meglepetés nélkül.
Ragnar élete romokban: nyugdíjas lett és egészsége is megromlott, aminek következtében le van tiltva az alkoholról, és számára az élet értelmével is felérő szivarok zamatától, amit tetéz felesége állandó tiltószava és folytonos, frusztráló jelenléte. A sosemvolt szép napokból mára kényelmetlen szürkeség lett, amit azonban összetart a felszínes utálat, hogy van, aki ellen lehet lázadni. (Ez valami olyan dolog, mint a tanár-diák tiltás-lázadás viszonya, együgyű, de borzasztóan inspiratív állapot – hamar meg is lesz a helye a dugipiának és a dugiszivarnak.) Az iskolából kiáradó diákokat leplezetlen irigységgel figyelő ex-iskolaigazgató, Ragnar folyamatos önsajnálatában, és „mi lett volna ha” kesergésében (ami szerencsére kellemesen át van itatva gúnnyal és humorral) észre sem veszi, hogy felesége a legjobb barátjával, Larsszal, a kisváros lelkipásztorával csalja őt meg. Majd kiderül: Ragnarnak mindössze három hete van hátra. Ekkor jön is a Kánaán disznópörkölttel, konyakkal és pezsgővel, no meg szivarral, de a szabadság madarait Lars gyorsan lelövi, és fordulatot vesz a történet.
Márton András karakterközpontú rendezése mellőzi a markánsabb színpadi megjelenést, mindössze néhány geggel színesíti az előadást, a többit színészeire bízza. A szereppel élvezetes összhangba is kerül Végvári Tamás (Ragnar), aki hol tipikus kötöttpulcsis nagypapa, hol dacos kamasz, hol dühöngő őrült, de mindvégig szerethető figura. Almási Éva (Annelli) doppelgänger figurája is átgondolt alakítás, pillanatok alatt képes megtört feleségből lángoló szeretővé átalakulni, a szabadság iránti olthatatlan vágy minden egyes mozdulatából pulzál. Kevésbé árnyalt, de ugyancsak élvezetes alakítás Kovács Lajos (Lars) kétségek közt őrlődő, fetisiszta lelkésze, aki teszetosza, jóindulatú melákként létezve teljesen képtelen az evilági életre. Az előadás fájó pontját Kovács Vanda, akinek Monicát sikerült teljesen szürkévé, érdektelenné tennie, és mint dramaturgiai kapcsot, teljesen eljelentékteleníteni. Játéka mentes az érzelmektől, és mindenféle interakciót nélkülöz az egyes szituációkkal.
A poén nem marad el, bár valahogy az sem üt nagyot, ahogy az előadás sem: klisékkel teli, lassan csordogáló korrekt két felvonás, amelyet a tabutémaérzés, és a jutalomjátékot felhőtlenül élvező és kiaknázó két főszereplő tart a felszínen. ► (zsb)