Kezdetben a tipikus, "ellentétek vonzzák egymást" típusú klisészituáció kicsiny bájjal átitatott andalgását láthatjuk a színpadon, amelyben a mogorva, cinikus, hedonista férfit, és az erkölcsös, jóságos nőt egyre szorosabban fűz össze a magányosság és a nyugtalanság. Valójában mindketten kiábrándult, elégedetlen és keserű emberek, akik egy pillanatig sem járhattak a saját útjukon, de míg a nő ezt erőltetett boldogságmázba mártott maszkkal fedi el, addig a férfi sokkal explicitebb módon, forrófejűségével tudatja a külvilággal, hogy baromira nem érzi jól magát a bőrében. A römi, a folytonos pech-, illetve szerencsesorozat azonban felkorbácsolja elsősorban a folyton a vesztes szerepre kárhoztatott Martin idegeit, és az egyre keményebb párbeszédekből kiderül, hogy sokkal inkább rokonokról, semmint különböző pólusokról van szó kettejük kapcsolatában.

Szilágyi Tibor Martinja egyfajta Walter Matthau-utánérzést kelthet, ahogy a folyamatosan morgó, valódi vágyait átlátszó dacossággal leplező, rigolyás megszállottsággal osztogatja a lapokat, hogy újra és újra elbukjon, és egyre világosabban kirajzolódjon életének folyamatos lejtmenete, a teljes kudarc. Bár Csiszár Imre rendező kizárólag klisékből építi fel a karaktereket, ezek a klisék Szilágyi játékában egy nagyon is valóságos karakterré állnak össze, amelyből még az sem von le jelentősen, hogy játéka időnként némi túljátszásba csap át. Moór Mariann idegrángásos arcú Fonsiája a szelídségből végül kíméletlen hadvezérré lesz, hogy aztán visszaváltozhasson ugyanazzá az erkölcsös nővé, amely eleddig volt. Moór pontosan hozza a kívánt állapotokat: megkapó kedvességgel fogadja isteni szerencséjét, majd kérdőjelek nélkül el is fogadja azt. A végig egymásra reflektáló színészek képesek kidomborítani a mű komikus, és megpengetni a tragikus olvasatát is, amelyhez ha súlyosabb rendezői ötletek és koncepció társult volna, talán maradandóbb is lett volna az este. Kár, hogy Csiszár Imre megmaradt a felszínen, nem mutatott sokkal túl az irodalmi alapanyagon, és karaktereit is mindössze részenként tudta ábrázolni, egészként nem.

A hullámzó, széles érzelmi skálákat bejáró römiparti-dömping tehát több, mint egy kellemes nyár esti limonádé, de azért megmarad könnyű drinknek, amely alkalmi, ám nem túl egyedi ízzel és élménnyel tölti meg a kellemesen fülledt órákat.