Parti Nagy Lajos Ibusár című művét bábelőadásként dolgozta fel a zalaegerszegi Griff Bábszínház. Az írott mű maga, legyünk egyszerűek, zseniális: szójátékok tömkelege szervezi az inter- és metatextusok játékát egy MÁV-állomáson élő operettrajongó, kétséges írói vénával megáldott, egyedülálló, középkorú menetjegykiadó-nő életével. Álma, hogy egy színház felkarolja és bemutatja az állomáson megírt operettet. Az előadás jól ki van élezve arra, hogy mi történik, ha az alkotó fejében összekeverednek saját életének történései és a művébe szánt negédes-közhelyes gondolatok.
Sárbogárdi Jolán tehát egy magányos hős, akinek művészi kibontakozásvágyát elnyomja a visszahúzó, műveletlen környezet. Mindez persze csak egy nagy adag iróniával jelenthető így ki: Jolán ugyanis sajátos nyelvezettel ír, keveri a szavak jelentését, rosszul használja őket. Mindemellett pedig belekölti saját életét az operettjébe, így annak ő főszereplőjévé, a környezetében felbukkanó két férfi pedig hősévé és anti-hősévé válik. Az operettbeli szerelmes katona Richárd megfelel a való életbeli MÁV-kalauznak, Mihálynak, Jolán szerelmének, aki elhagyta Ibusárt nem sokkal azután, hogy egymásra találtak. Gusztáv, az állomásfőnök, aki a valóságban meg akarja hódítani Jolánt (és a frigyet Jolán édesanyja is támogatná), az operettben megfelel annak a grófnak, akihez a királylányt édesapja hozzá akarja kényszeríteni. Így tehát az előadás végére szinte már maga Jolika sincs tisztában azzal, hogy ő most jegykiadó-e, avagy királylány.
Kovács Olga, Szabó Tibor
Egy magányos nőről szól ez a történet, aki csak arra vár, hogy megértsék, megmentsék és szeressék őt. Ezt a színészek és a rendező nagyon jól érzékeltetik is. Trükkös az előadásban az, hogy amíg az ember bent ül a teremben és nézi igazán szórakoztató, jóízűeket lehet nevetni a poénokon, de emellett igényli az ember odafigyelését is, ha fel akarja benne ismerni a sok-sok utalást különböző művekre (mondjuk attól még, ha ezeket valaki nem veszi észre, teljesen érthető marad az előadás). Viszont miután kilépünk a színházból, és visszagondolunk a látottakra, elkezd bennünk lecsapódni a történet tragédiája is. Lőrincz Zsuzsa rendezésében pozitív, hogy nagyon erősen hangsúlyozza a Jolán lelkében végbemenő folyamatokat, és hogy ennek mélységét ellensúlyozza, mindent a humorra hegyez ki. Mindemellett maga az ötlet is jó, hogy az operettet bábokkal adják elő (párosítva azzal, hogy a való életben és az operettben egymásnak megfelelő személyeket ugyanazok a színészek játsszák). A probléma csak magukkal a bábos részekkel van, amiket szinte nem lehet a nézőtérről látni, ha nem az első sorban ül az ember. (Az előadást a Budapest Bábszínházban láttam.) A bábok mozgása és megfestése is olyan, mintha óvodások rajzolták volna, és ők is játszanának velük.
Kovács Olga (Sárbogárdi Jolán) nagy feladatot lát el: egyszerre kell Jolánt és királylányt játszania, nem is beszélve arról, hogy néha egyedül játssza el azokat a jeleneteket is, amikben az édesanyjával vagy Gusztávval vagy Mihállyal beszél, és ilyenkor az ő karakterükbe is bele kell tudnia helyezkedni. Mindez szinte hibátlanul sikerül is neki, az egyetlen gond, hogy néha túljátssza a zavarodott Jolánt, és ettől szájbarágóssá válik egy-egy jelenet. Gusztáv behízelgő, mézes-mázas karakterét Szabó Tibor személyesíti meg, az ő nevéhez fűződik az előadás talán legmulatságosabb monológja, amelyben bocsánatot kér Jolántól, amiért ittasan zaklatta. A túlságosan aggódó-gondoskodó édesanyát, aki titokban olvassa Jolika írásait, és ugyanúgy álmodozik és képzelődik, ahogyan a lánya, Ecsedi Erzsébet távolba révedő tekintetével igazán hitelessé teszi.
A Griff Bábszínház előadását érdemes megnézni, ha egyszerre szeretnénk jókat kacagni, összetett színészi alakításokat látni, és élvezni az operettparódia remek zenei betéteit. És még az is eszünkbe juthat, hogy ez az Ibusár állomás nincs is annyira távol attól, ahol mi élünk. Akár Zalaegerszegen, akár Budapesten.
