Zsótér Güllenjét felnagyított és megtört kirakósmotívumok, építőkockák és legófigurák folyamatos mozgása illusztrálja (Ambrus Mária munkája), a természetet, a várost a kezdetben szó szerint legatyásodott, majd a piszkos pénz közeledtének ígéretével egyre rikítóbb ingekbe öltözött városi polgárok jelenítik meg (a kifejezetten illusztratívan beszédes jelmezek Benedek Mari kezét dicsérik). Ők - Zöld Csaba, Gieler Csaba, Lévay Viktória és Kocsis Judit - kezdik a narrációt, ők mutatják be a várost, a vasútállomást, ahová megérkezik a vonat, amely a város büszkeségét, az idegenbe szakadt milliomosözvegyet, a valaha Clari Wäschernek nevezett asszonyt szállítja.
Az öreg hölgy látogatásának története követi az eredeti drámát: Claire Zachanassian érkeztével az elszegényedett, iparát vesztett város (mint később kiderül, minden üzem az asszony tulajdonában van), amely akár Kelet-Magyarországon is lehetne (miért is ne? A rendőr is "Szolgálunk és védünk"-kel köszön), arra számít, hogy híres szülötte majd bizonyára kisegíti őket tőkével, és végre vége a nyomorúság időszakának. A polgármester (ifjú körmönfont és abszolút érdekvezérelt politikustitánként jellemzi Szabó Kimmel Tamás, aki magasabbra tör: a következő választáson már nem is indul, nyilván a magasabb politika felé sandít) megkéri Claire régi barátját, Alfred Illt - a mindenki által elismert, népszerű boltost, a közelgő polgármester-választás biztos favoritját, hogy segítsen Claire-nek csak a szépre emlékezni. Csakhogy abból nem volt sok, így kénytelenek már-már történelemhamisításig menően finomítani a Claire-rel történteket. Mert Claire már gyerekkorában is azt érezte: mindent megtehet. Csak míg fiatalon éppen ezért mennie kellett, most már a vagyona igazolja, hogy tényleg megtehet mindent: a kezdetben a hivatalos utat minden körülmények között betartatni akaró kalauz-masiniszta (Dányi Krisztián), amint megtudja, kivel is áll szemben, máris tökéletesen akceptálhatónak és magától értetődőnek tartja, hogy Claire a gyorsvonatot a vészfék segítségével állította meg Güllennél, ahol egyébként nem lenne megállója. Hideg gépnő és sleppje száll le a vonatról, noha az állomás még nincs kész a magas vendég fogadására. Két bulldogszerű testőr, akik megjelenésükben a prehumán állapotot idézik (Tokaji Tibor és Sebestyén Csaba), egy ukrán maffiózóra emlékeztető titkár (Sztarenki Pál), két herélt vak (Háda János és Ömböli Pál) - ők a múltból lépnek elő, jelezve, hogy Claire már régen készül a bosszúra -, valamint az asszony hetedik - majd nyolcadik, illetve kilencedik - férje ("Mobyhobyzoby" szerepében az összes férjet ugyanolyan jellegtelennek mutatja Dányi Krisztián) kísérik ezt a nőiségétől szinte teljesen megfosztott gép-embert. Ladányi Andrea Claire Zachanassianje rendkívül alaposan végiggondolt figura, a fehérgalléros vagyonterrorista ötvözi a frankensteini szörny esetlenségét, a Terminator-féle ember-robot hideg merevségét Szörnyella de Frász őrült elvakultságával és valamiféle meghatározhatatlan egyszerűségből fakadó, furcsa, humánumtól szinte teljesen mentes bájjal.
A szedett-vetett fogadóbizottság azt sem tudja, mit és hogyan tegyen a magas vendég kedvére. Mindenesetre Ill emlékei alapján, de azokat meglehetősen kozmetikázva, a Polgármester emlékezik az ifjú Clarira, amit ő nem ért, és rendre kijavítja a valóságnak megfelelően az elhangzottakat. Claire Zachanassianben nincsen semmi képmutatás, megjátszás vagy hazugság: magától értetődően mondja feltételét, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. A gép-ember a maga képre formálja a világot. Nem ad esélyt Illnek fiatalkori botlását, hibáját, kétségtelenül ocsmány húzását akár magyarázni, akár bocsánatot kérnie érte. Claire boldogtalan és érzelmek nélküli életének ez adott értelmet, mindent ennek rendelt alá. Saját környezetét és vagyonát egyaránt.
Ill valóban "szállítja" a városnak a pénzt, csak éppen ő maga a cserealap. Clarit nem hatja meg az ifjúkori szerelem felidézése a pajtában (a második felvonásban Ill lányát játszó Ullmann Mónika eleveníti meg érzékletes tánccal a vörös loknis Clarit, aki akkor a fellegekben járt), nem hatja meg a polgárok egyértelmű ellenállása. Mert hidegen kiszámított mindent, mint egy felkészült terrorista. Pontosan tudja, hogy mi fog történni. Ismeri a boldogságot, a nihilt, a pénz erejét, és a pénz adta hamis életillúziót. Miért pazarol el erre egymilliárdot, hangzik a kérdés. Nem mindegy? Van még kettő - válaszol Clara, tiszta vizet öntve a nyílt kártyákba. A Tanár (Friedenthal Zoltán), mint az intellektus képviselője esik kétségbe elsőként, mert ő is felméri, mi fog történni. És hiába látja: tenni nem képes ellene, sőt azt is pontosan tudja, hogy maga is tevőleges részese lesz a tragédiának.
Az első felvonás egyértelműen az "elhízottságában" is szikár Claire-é, a második azonban az "öregen" is fiatal maradt Illé. Legalábbis eddig maradt az, élete gondosan felépített, kiegyensúlyozott volt, ami egyetlen pillanat alatt törik pozdorjává. Az Ill lába alatti talaj nem akkor kezd kicsúszni, amikor Claire megteszi az ajánlatát: mintha számított volna ilyesmire. Hanem amikor észleli az új ruhákat és a sárga cipőket. Amikor felfogja, hogy a gülleniek hangzatos kiállását, emberi viselkedését, lojális kitartását a kényelem szeretete és a könnyű jövedelem talmi vonzása szó szerint kiirtja. A boltjában hitelre vásárolt cikkeket az ő bőrére kitűzött váltságdíjból fogják kifizetni. Méhes László pontosan érzi és mutatja, hogy az emberekbe vetett hit hogyan válik bizonytalanná, majd változik át halálos ítéletté. Lecsupaszított, lélekből jövő Ill az övé, aki szembenéz saját magával, és képes valódi áldozatot hozni, nem is a faluért, hanem egyrészt a családjáért, másrészt talán megnyugvást is talál a bűnhődésben. Magában már régen eltemette a Claire-rel kapcsolatos dolgokat, de szembenéz velük, mert ő alapjaiban egy becsületes ember. Nem volt az, de azzá lett - Güllen polgárai pedig éppen fordítva. Ill nem törik meg, de vállalja a sorsát. Egy utolsó kirándulásra megy a családjával (Vándor Éva, Ullmann Mónika, Ferencz Bálint), az is jellemző, hogy kultúrlény lévén moziba viszi őket, majd önként megy a gyűlésre, ahol a város lakóiban (akiket még nem említettem: Vári-Kovács Péter, Maday Gábor, Blazsovszky Ákos, Bárd Noémi Polli) hirtelen feléledt magas és igen nemes erkölcsi szempontok alapján, melyektől valahogy eddig nyugodtan tudtak aludni, egyhangúlag arra szavaznak, hogy Illnek bűnhődnie kell az ötven éve történtek miatt. Megérdemli? Biztosan, hiszen a legborzalmasabbat követte el, amit egy párkapcsolatban el lehet követni, és még meg is alázta Clarit. Ha a város akkor, ötven éve áll ki Clari mellett, szava nem lehetne senkinek. Csakhogy ötven év óta sok minden megváltozott.
A város pénzhez jut, de ugyanakkor el is vész ennek a sátáni Megváltónak az oltárán: maga is hazuggá és lélektelenné vált. Olyanná, amilyen Ill volt ötven éve és olyanná, mint amilyenné Claire Zachanassian lett ötven év alatt. Az asszony nem egyszerűen pénzt ajándékoz a városnak, hanem kegyetlen bosszút áll: Ill halálával szőröstül-bőröstül bekebelezi, minden értelemben a magáévá teszi azt. Talán nem véletlen, hogy bizonyos pontokon erősen hivatkozik az előadás a mai Magyarországra: Zsótér színháza aktuális politikai (sőt: aktuál-, de egyáltalán nem pártpolitikai) színház; az előadás illeszkedik a Bánk-bán, Az anya és a Lear király alkotta sorozatba. (Még akkor is, ha a médiakritikának szánt betét némileg közhelyes, és a televíziós stábként visszatérő vak heréltek szerepe dramaturgiailag kérdőjeles, legfeljebb poénként értelmezhető.) Güllen maga Magyarország, amely várja megváltóját, és az áhított jólétért bármire képes: akár erkölcseit is felszámolja, ítéletét annak megfelelően váltogatja, hogy mi a "felsőbb" elvárás. Hiszen nem önmagában az ítélet a felháborító, hanem az, hogy ezt a város mikor, miért és hogyan hozza. A humanitás és érték mint fogalmak értelmüket vesztik, mert az érdek függvényévé válnak. Ahogyan közéletünk is a mindennapi érdekek keretében ítéli meg a múltat, kicsinyes napi politikai érdekek határozzák meg világunkat. És ez a kép a maga valóságában felkavaróan borzasztó, a forma nagyszerű - és a kettő kontrasztja valóban katartikussá válik. A lassan elsötétedő város felett fényglóriában diadalmas mosollyal elhatalmasodó öreg hölgy húsba, szívbe és agyba vág.
