Mohácsi János rendezése transzparens jellegét nem veszi vérkomolyan, de nem is engedi elkalandozni az abszurd világában, hiszen a tömeghipnózis (hátborzongató jelenet a „boszorkányok” tömegmanipulációs ál-látomása), a kenyeret és cirkuszt, valamint a nyomorból születő szélsőséges eszmék működési mechanizmusa 2009-ben különös jelentőséggel bírhat, bár az előadás ódzkodik a direkt aktualizálástól. Hangvételében nagyobb hangsúlyt kap a komikus vonal, amely mindenekelőtt a jól koreografált gegekkel, és a fergetegesen friss élő szöveggel jelenik meg, amelyek nem esnek bele sem a sematikus önismétlés, sem egy poén végleges kitunkolásának hibájába, így tartva meg a cselekmény töretlen dinamikáját és a folyamatos nézői koncentrációt, amelyhez jelentős segítséget nyújt a keresztény imádatokra emlékeztető énekbetétekhez elemi erőt kölcsönző dobos-fúvós zenészgárda (Kovács Márton vezetésével).

Köles Ferenc, Pál András, Vidákovics Szláven, Széll Horváth Lajos, Zayzon Zsolt
Igazságtalan, de kényszerű kötelesség, hogy a pazar színészi teljesítmények közül néhány kiemelésre kerüljön, és így valaki méltatlanul említés nélkül maradjon, de Kocsis Pál álszent, a keresztényi erényekben és észbeli képességekben némileg alulöltözött, kisdiktátor lelkipásztora, Zayzon Zsolt józan paraszti ésszel megáldott, a maga egyszerűségében felvilágosult – és ekképpen a bíróság ítéletein erkölcsileg, morálisan egyaránt felülálló – John Proctora, Széll Horváth Lajos kezdetben szikár, kérlelhetetlen, majd a helyzet súlyosságát felfogó, és saját eszméit is eláruló alkormányzója, a jellemfejlődést tisztán és rétegzetten felépítő Pál András szemellenző-hullató Hale tiszteletese talán még így is kiemelkedőnek bizonyultak. Az epizodisták közül Róbert Gábor Harrick börtönőr skizofréniája, Köles Ferenc Hawthorne bírójának racionális hidegsége, Stenczer Béla Gilesának tisztességes, önfeláldozó és öntudatos kisembersége, Józsa Richárd Cheever-Nyuszijának megvezetettsége, Ottlik Ádám Putnamjének végtelenül álszent kisstílűsége miatt marad meg emlékezetünkben. Vidákovics Szláven Dr. Griggs szerepében pedig úgy tud mindvégig szellemesen és üdítően részeg lenni, hogy a felhasznált klisékkel kreatívan, a tartalomnak alárendelve bánik, külön színfoltjaként az előadásnak.
Hiába a majdnem négy órás játékidő, szó nincs arról, hogy a mesélés „elhúzódott” volna, az előadás egész egyszerűen eddig tartott. Mohácsi egy pillanatig sem beszélt mellé, minden színpadon kiejtett mondatnak és jelenetnek helye volt, és ettől, no meg a nüanszoktól hemzsegő rendezésnek köszönhetően igazán kiváló, vérbő és maradandó előadássá vált az Istenítélet.