7óra7

Olyan Amiens
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Olyan Amiens

2013. 03. 06. | 7óra7

Két néni, ha elindul - Sára Bernadette, Zsurzs Kati A gyerek életében meghatározó pillanat, mikor megérti, ő is el fog múlni. Egy görkorcsolya-balesetben eltörött kéz sínberakása közben, vagy vadul átivott, átdrogozott, áttáncolt éjszaka utáni reggel kómás perceiben, vagy később az első komolyabb műtét során, netán korábban, szülő, nagyszülő sírjára rögöt dobva mindenkit megérint a halál egy pillanatra. Erről gondolkodni, ezt kinevettetni fontos, hisz nem mindenki Odüsszeusz vagy Antigoné, aki bátran száll szembe a halállal, de még csak nem is mer mindenki úgy gondolkodni róla, mint Hamlet. Lehet tőle félni is, és a félés közben elszalasztani az életet. Pierre Notte két párizsi nénije, akik egész életüket végigdolgozták egy kis éttermet vezetve, olyan szereplők (hősök, vagy nem hősök, pártideológia alapon lehet választani), akik groteszk útjuk során valami keveset megértenek ebből, és velük együtt mi, nézők is. Kicsit pátoszos, kicsit közhelyes, de ez ilyen. Irány a nem túl távoli Amiens!

Igen, az Amiens francia város, a magyar _amilyen_ szóval való azonos hangzása visszatérő poénja az előadásnak, a nagymamám korbeli nézők szeretik. Van néhány ilyesmi poén, de ennél több sokkal jobb is van benne. Humoros nyelvi megoldások és jól felépített helyzetkomikum nevettet, hogy kiderülhessen két kisember életének egyszerűsége, vágyai, kudarcai. A történet helyszínváltásokkal, road movie-hoz méltón visz minket előre. Egy színházi páholyból indulunk, ahol Annette és Bernadette nem élvezik az előadást, mert ugyanazt mutatja, amitől ők minden nap szenvednek. A páholyos, kiöltözős színház színészei azt az illúziót akarják kelteni, hogy egy kórházban orvosok, és épp gyógyítanak egy haldoklót. De a két néni jobban ismeri a halált: az édesanyjuk régóta kórházban fekszik. Pont aznap este meg is hal. A hamvakat a szűk, fullasztó lifttel megközelíthető fullasztóan meleg krematóriumi pincéből elhozni, hazamenni és vacsorázni, majd másnap vonattal, lopott busszal eljuttatni az apa emlékek ködébe vesző sírjához – ez az ő útjuk, a gyász állomásain keresztül: megelőző gyász, sokk, kontrollált szakasz, tudatosulás, átdolgozás, adaptáció. Közben kiderül, hogy nagyon szeretik egymást, a rendőrség előtt is megvédik a másikat, hogy nem élhetnek egymás nélkül, és persze sok mindent irigyelnek is egymástól és az élettől. Sok mindent szalasztottak el.

Két néni, ha elindul - Zsurzs Kati, Sára Bernadette Sára Bernadette és Zsurzs Kati játéka jól működteti az estét. Pontosan, erővel telve, őszintén élik végig szerepüket, egy generációval ezelőtti játékmódban. Verebes István jól elkülöníthetőre rajzolja a két testvért. Annette finomkodó, karótnyelt, enyhén sznob szőke, Bernadette bátrabb, belevalóbb, zsigeribb barna. A hangsúly a színészi játékon van, a rendező nem tesz hozzá Pierre Notte jó történetéhez, hagyja működni. Jó terep mindehhez Mira János díszlete, kétoldalt és középen kőkeresztekkel, balra páhollyal, jobbra kihallgatóhelyiséggel, feljebb vonatfülkével, még feljebb lopott busz vezetőfülkéjével. Amikor ezt vezetik, Amiens temetőit járva, akkor vannak a legközelebb az éghez (hogy van vagy nincs arrafelé valami: újfent világnézeti alapon lehet választani). Itt is ér véget útjuk, alulról jövő fényben, a fülke jobbra-balra dülöngél, visszhangzanak a mondatok. Az ezt megelőző két jelenet is hasonló megérkezés-érzettel dolgozott, így a síró-nevető katarzis elmarad, pedig talán nem is voltunk messze tőle. Végig ez a kicsit terjengős érzetkezelés jellemzi az előadást, a kezdeti jelenetek pontosan elválasztott érzetűek, egy vidám után egy nyomasztó, szomorú, egyszerű, stb., aztán el-elveszni látszik a rendezői fókusz.

De minden hiányosságával együtt is olyan ez az előadás, mint a szerethető, élhető kis pikárdiai Amiens. Vagy: olyan, amilyen. (Ízlés szerint lehet választani.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr208005613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása