Az előző heti kezdő előadáshoz képest ezen a csütörtöki estén már kisebb érdeklődés mutatkozott a közönség részéről. Nem telt meg az Óbudai Társaskör kertje, holott a környezet továbbra is kellemes volt, a téma pedig szintén könnyed, ámde színvonalas nyáresti kikapcsolódásra adott alkalmat. A színészek, a zenekar és az előadás szerkezete azonban már más volt. Székely Kriszta rendezésében ezúttal hagyományos felolvasószínház tárult elénk. A két színész jelmez nélkül, elegáns, de egyszerű öltözetben (fehér ing, sötét öltönynadrág) olvasta fel a szemelvényeket. Az előadás túlnyomó részében Bezerédi Zoltán Krúdy szövegeit, leveleit interpretálta, míg Mészáros Béla sok esetben ezekre felelgetve olvasta a Nyugat íróinak, szerkesztőinek méltatásait, visszaemlékezéseit vagy Krúdy leveleire írt válaszait. A felolvasást ebben az előadásban is zenei részletek tagolták. Bár a Kék Duna Koncert-Szalonzenekar kiváló minőségben adta elő a különböző slágerdallamokat (ismert komolyzenei részletektől a legnépszerűbb nótákig), mégsem váltak olyan szerves részévé az előadásnak, mint a Budapest Bár az egy héttel előbbi nyitódarabnál. Köszönhető lehet ez annak is, hogy a közönségnek nemigen volt ideje tapsolni (bár többször szeretett volna, de csak egy alkalommal sikerült), mert amint vége lett egy-egy dallamnak, rögtön folytatódott a felolvasás. Ez apró részlet, talán nem is említeném, ha nem lett volna más furcsaság a produkció felépítésében. Sokkal kevésbé érződött itt stabilnak a koncepció, mint a sorozat nyitóelőadásában, annak ellenére, hogy az végig két előadásmód (eljátszás és felolvasás) határán táncolt. Az első 40-45 perces részben inkább a kortárs szövegek bölcsességei, humora, megformálása kapott hangsúlyt, mintegy a hiteles dokumentumok egymás mellé tételét láttuk. A második, még rövidebb, mintegy 35 perces részben erősebben kidomborodtak a sztorik, azonban amikor már éppen beleéltük magunkat Krúdy és a pincér történetébe, akinek az író 15 év után adta meg tartozását, az előadást egyszer csak mintha elvágták volna. Rövid nekrológként elhangzott még egy kortársi visszaemlékezés, Bezerédi Zoltán diszkréten fejet hajtott, a fények kialudtak és kész. Egyáltalán nem volt ütős, de még csak hatásos sem, és eléggé agyoncsapta az addigiakat. A zenekar külön ki sem állt meghajolni, meglepődésében vastapsot sem adott a közönség, pedig Bezerédi és Mészáros jól felkészülten, szinte bakik nélkül, szórakoztatóan, amellett érthetően, kitűnően hangsúlyozva adták elő a szövegeket.

A Krúdy-sorozat második darabja tehát a kellemes, humoros mozzanatok ellenére nem csont nélküli siker. Néha úgy tűnt, a Krúdyt és az általa, illetve róla írt szövegeket nyilván mélyen ismerő író-szerkesztő Fráter Zoltánnak nem sok idejébe telt a szemelvények kiválasztása (pedig feltehetően nem így van), Székely Kriszta pedig az egyszerű előadásmód folytán kevesebbet törődött a részletekkel, mint kellett volna. Ezzel együtt érdemesnek ígérkezik az óbudai kertben megnézni a sorozat folytatását.

_(2013. július 18.)_