Pedig az alaphelyzetben minden adott ahhoz, hogy egy egyszerre izgalmas és tartalmas történet elevenedjen meg a színpadon. A fogyatékkal élő lányát egyedül gondozó, az ötvenes évei vége felé járó Margaret (Básti Juli) elveszti a munkáját, miután a lánya állapota miatt többször is elkésik a munkahelyéről. Pénztárosként dolgozott, a szupermarket szigorú üzem, a munkaerő könnyen pótolható, Margie-nak tehát mennie kell. Márpedig egy hatvanhoz közeledő, képzetlen nőnek, aki eddig is napról napra élt, nem egyszerű az élet, sem a munkaerőpiacon, sem a mindennapokban.

Margie élete pont ugyanolyan, mint bármely friss munkanélkülié. Szürke bérlakásának szegényes konyhájában, divatjamúlt ruhájában üldögélve kétségbeesetten tervez és számol. Hallgatja főbérlője (Szabó Éva) egyre erősebb szemrehányásait, sorra kapja az elutasító válaszokat - ha egyáltalán válaszolnak munkakereső próbálkozásaira. (A társadalmi különbségeket kontrasztosan ábrázoló díszletet Zelenka Nóra és Puskás Tamás rendező jegyzik, a jelmezeket pedig Andó Ildikó.) Végső kétségbeesésében, büszkeségét leküzdve, barátnője (Pokorny Lia) tanácsára ellátogat egykori „telepi” szerelméhez, Mike-hoz (Szervét Tibor), hogy tőle kérjen segítséget. Azonban nem egy régi szerelmespár vagy két gyermekkori barát találkozik, hanem két eltérő világból érkezett idegen, akiknek csak a múltjuk közös. És a kezdeti feszengően-barátságos beszélgetést hamar felváltják a kétértelmű célozgatások. Innen pedig egyenes út visz a nyílt ellenségeskedés és egy csontvázakat is előásó, a múltról szóló vita felé.

Valahol itt csúszik le a Jó emberek az eredeti vágányról. Az ígéretes kiindulópont és a remek első felvonás ellenére ugyanis az előadás nem tudja áttörni a „kiemelkedő” és a „jó” közötti határvonalat, és ennek legfőbb oka magában az alapanyagban keresendő. Azt követően ugyanis, hogy a szerző előkészített „valamit”, a második felvonásban, talán öntudatlanul is, más témát és más módszerrel kezd el boncolgatni. A drámának induló darab, nem tudni miért, tragikomédiává válik, és bár önmagában az elcsattanó poénok is szellemesek és olykor elgondolkodtatóak (fordító-dramaturg: Baráthy György), ez összességében többet von le az előadásból, mint amennyit hozzáad.

Közben a két fél tolmácsolásában elhangzanak azok a kérdések, melyek alighanem mindenkiben felmerülnek, akár egyik, akár másik oldalon áll egy ilyen élethelyzetben. A válaszok azonban vagy egyértelműek, vagy nem is léteznek – és hiába próbálja a darab azt sugallni, hogy Margie az erkölcsi győztes, a kép a valóságban ennél sokkal árnyaltabb. Ha pedig mégis elhisszük, akkor nyilván mi magunk is minden alkalommal adakozunk a hajléktalanoknak, és valódi segítőkészséggel válaszolunk a tőlünk nehezebb sorsú rokonaink telefonhívására.

Persze vannak mellbevágó momentumok. Kétségtelenül ilyen például az a kissé klisészerű, mégis találó pillanat, amikor Mike felesége (Parti Nóra) a legjobb szándékkal, kedveskedve megkérdezi Margie-t, hogy melyiket szereti a legjobban a tíz felszolgált prémiumsajt közül –, de önmagában ezek nem emelik az igazán fontos darabok közé a Jó embereket. A színészek játékával együtt mindez azonban elég ahhoz, hogy egy minőségi és elgondolkodató előadás szülessen.

Básti Juli játéka elejétől végéig kifogástalan, annak ellenére, hogy nehéz megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy ugyan egy szürke, hétköznapi idősödő nőt formál meg, aki sok területen átlagos, ugyanakkor mégiscsak ő áll a darab középpontjában az első pillanattól az utolsóig. Ennek megfelelően színpadi jelenléte sosem túl kevés, és csak indokolt, vagy legalábbis indokolható esetben túl sok. Az első felvonás alatt tökéletesen elhisszük neki a kilátástalanság okozta kétségbeesést, a második felvonás egyensúlytalansága, és az olykor találó, olykor céltalan poénok miatt azonban nehezebb fenntartani ezt az egyensúlyt.

Szervét Tibor első pillanattól fogva távolságtartó, a saját életét féltő, feltört, a kifinomultságot csak megtanult, és annak mázát (végül is jogos) felháborodásával lemosó alakja szintén érthető és átérezhető. Bár a darab ellene dolgozik, játékával sikerül éreztetnie azt, hogy Mike-nak éppúgy igaza van a saját világában, mint Margie-nak az övében. Parti Nóra precízen és kidolgozottan bemutatott, félig-meddig segítőkész és félig-meddig megértő, házasságában bizonytalan, kívülre azonban lojális feleség-alakja remek partner ehhez. Mindezekhez a mellékszerepekben Pokorny Lia, Rada Bálint és Szabó Éva is hozzáteszik azt, amit kell – ők hatan együtt elviszik az előadást, az pedig nem az ő hibájuk, hogy nem biztos, hogy arra, amerre kellene.

A székből felállva bizonytalan voltam – és nem csupán Margie életének kilátástalansága, a „hogyan tovább?” problémája miatt, hanem azért is, mert nem tudtam eldönteni, hogy pontosan mit szeretne mondani, vagy akár kérdezni tőlem ez az előadás.

(2014. november 27.)