Cselekménye ott kezdődik, ameddig a hasonló fajsúlyú szerelmi vígjátékok már csak ritkán jutnak el: Amy (Für Anikó) és Michael (Lengyel Ferenc) tizenöt év házasság után elválnak. Amerika két távoli pontjára költöznek, gyermekeiket felváltva nevelik. Mégsem tudnak elszakadni egymástól, hol egy családi esemény, hol egy részeg vallomás újra összehozza őket, titkaikat igazán csak a másikkal tudják megosztani, miközben folyamatosan kutatják, hol rontották el egykori házasságukat és miben fejlődtek azóta.

Az előadást eredetileg Balikó Tamás kezdte el rendezni és ő is játszotta volna Michael szerepét. Tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála után a stáb befejezte az elkezdett munkát, és Lengyel Ferencet kérték fel Michaelnek. Lengyel, ha nem is csinál bravúrt, megállja a helyét a szinte készként ráhúzott szerepben, körülbelül tíz perc és egy vastagkeretes szemüveg elég hozzá, hogy elfeledtesse a Katonában megszokott izomagy figuráit. Michael egy kissé gyermeteg, önmarcangoló drámaíró, más alkatú színésznél valószínűleg Woody Allen jutna eszünkbe, Lengyelnél azonban végig megmarad valami gáláns tartás, a legkínosabb pillanatban is megőrzött sárm.

Az előadás alfája és ómegája azonban egyértelműen Für Anikó. Alkoholista, végletesen nikotinfüggő és idegbajos Amyje mintha folyamatosan egy hisztérikus roham előtt állna. Élénken és jelenléttel ábrázolt karakterét ugyanolyan jól mutatja be házasságtörő asszonyként, mint felelős szülőként.

A nagy idő- és térugrások érzékeltetésére, némileg attrakció jelleggel, a Rózsavölgyi Szalon egész színházterme színpaddá változik. A két színész felváltva tűnik fel a színpadon, valamint a közönség asztalai között. Az előadás belesimul a szalon terébe: a bejárat piros függönye színpadi függöny lesz az egyik jelenetben, az ablak egy New York-i utcára néz a Szervita tér helyett, és az oldalsó székek adnak helyet az anonim alkoholistáknak Amy kezelése során. De ugyanígy folyamatos a játék a „képen kívüli” terekkel: a terem ajtói mögött is mindig „történik” valami, ott várnak a gyerekek, az orvosok, stb. A két szereplő körül érezhetően zajlik az élet, karrierjük felível és mélybe zuhan (érdekes egyébként, ahogy az előadás végére szinte foglalkozást „cserélnek”), ismerősöket szereznek és veszítenek el. Csak mi mindig pont azt az intim pillanatot kapjuk el, amikor az egykori házastársak egyedül vagy kettesben maradnak.

Amy és Michael újabb és újabb találkozásai felváltva nosztalgikusok, viccesek vagy vezetnek lélekmarcangoláshoz és veszekedéshez. Ennek ellenére az előadás kompakt, egyben van, kellemesen végignézeti magát, közegében és műfajában megállja a helyét. Az utolsó jelenet pedig nyitottságával érzékletes lezárás: gyermekük esküvőjére készülődve a pár későbbi sorsa nem dől el, talán újrakezdik a házasságot, talán csak így folytatják. Mégis, az első jelenetből visszatérő kellékek és a mozgásuk, ahogy teljes összhangban felsegítik a ruhát egymásra, mindennél beszédesebb: ez a két ember most és mindörökké összetartozik.

(2014. december 16.)