Ascher Tamás rendezőként most mintha háttérbe húzódna, és egy már-már klasszikusnak mondható értelmezést nyújtva a Katona társulatát helyezi előtérbe.

Csak Budapesten a harmadik Sirály-bemutatót érhettük meg az idén: Fehér Balázs Benő válogatott színészekkel készült átriumos bemutatója és a negyedéves színművesek Zsótér rendezte vizsgaelőadása után most egy befutott rendező és egy befutott társulat vágott neki Csehov művének. A három fővárosi Sirály ily módon érdekesen felesel egymással: Fehér Balázs Benő mint fiatal rendező újszerű értelmezést kínál, és nem társulattal, hanem külön erre a produkcióra felkért színészekkel dolgozik; Zsótér elsősorban a negyedéves színészosztályt mint osztályt akarja megmutatni, de - önmagához híven - kifejezetten zsótéros előadást tesz le az asztalra; Ascher Tamás rendezőként viszont most mintha háttérbe húzódna, és egy már-már klasszikusnak mondható értelmezést nyújtva a Katona társulatát helyezi előtérbe.

Nagy Ervin, Fullajtár Andrea, Ötvös András (fotó: Horváth Judit)

Bár Ascher korántsem annyira radikális rendező, mint Zsótér vagy akár Fehér Balázs Benő, a Katona Sirályában a szokottnál is visszafogottabb. Hogy csak két korszakos Ascher-előadást említsünk: az ugyancsak csehovi Ivanov tömény groteszkje és a gorkiji Fényevők húsbavágó társadalmi szatírája után a Sirályban kevésbé felismerhető, hogy mi a rendező személyes viszonya Csehov művéhez, miközben itt is a félreértések, meg nem értések, egymás mellett elbeszélések és ki nem mondások drámáját mutatja meg, ahogy ezt sok más munkájában is teszi. A Sirály egy rendkívül összetett viszonyrendszert ábrázol, ahol senki nem azt az embert szereti, aki őt ; ahol generációk, életformák és erkölcsi világok állnak egymással szemben, nemhogy a megértés, de a közeledés legcsekélyebb reménye nélkül. Az emberi kapcsolatok kiüresedésének és a kommunikációképtelenségnek az ábrázolásában Ascher finoman karikírozó rendezői stílusa élen jár, és a Sirály kitűnő alapanyagot szolgáltat ehhez.

Fullajtár Andrea, Nagy Ervin, Máté Gábor, Dankó István, Szirtes Ági, Jordán Adél (fotó: Horváth Judit)

Nem csak Ascher, a Katona színészei számára is nagyszerű terep Csehov tragikomédiája. Elsőre talán meglepőnek is tűnhet a szereposztás, legalábbis bizonyos pontokon, példának okáért nem feltétlenül Fullajtár Andrea ugrik be, ha a pipiskedő Arkagyinára gondolunk, nem Ötvös András, ha a kínlódó Trepljovra, vagy éppen szokatlannak tetszik, hogy a Szirtes Ági játszotta Polina Andrejevna fut Fekete Ernő Dornja után. De majdnem mindenhol igazolódik a színészválasztás, egyedül Ötvös András esetében nem tűnik teljesen indokoltnak, akit ebben az évadban az Oszlopos Simeon után már másodszor láthatunk a dekadens, önsorsrontó művész alakjában, de színészi alkatánál fogva számomra most sem elég hiteles ebben a szerepben. Mészáros Blankára viszont mintha ráöntötték volna a vidéki fruska szerepét, és nem csak a nagy íróért rajongó naiv bakfist, hanem az élet súlya alatt megroppant, félresiklott életű színésznőcskét is hitelesen tudja megjeleníteni.

Fullajtár Andrea nagyszerű Arkagyinaként: a büszke, fukar és az öregedéssel szembenézni nem akaró színésznő alakjának mind komikus, mind tragikus mozzanatait képes megmutatni, és kivált a fiával való durva veszekedés jelenetében bontja ki a szerep valódi összetettségét. Nagy Ervin eddigi talán legjobb alakítását nyújtja: közömbös és életunt Trigorinját nehéz lenne sajnálni, de Nagy képes a szerepbe belevinni a befutott író mögött a siker hajszolásába belefáradt, önmaga tehetségét nem túl sokra becsülő, középszerű művészt is. Máté Gábor melegítőalsóban és szandálban botorkáló, izékben és hogyishívjákokban beszélő szenilis Szorinja az előadás egyik fő humorfaktorát jelenti, Fekete Ernő Dornként pedig a kiöregedett nőcsábász spleenje mögött a tisztán látó, de a tragédiát megállítani nem, csak elmismásolni képes orvost mutatja meg.

Jordán Adél (fotó: Horváth Judit)

A jobbára háttérben maradó Mása Jordán Adél alakításában az előadás legizgalmasabb szereplője. Kevesen tudják úgy vegyíteni a tragikumot és a komikumot, ahogy ő teszi: Nagy Ervinnel közös jelenete vérbeli groteszk komédia, ahol a néző kénytelen a hasát fogni a nevetéstől, miközben egy színnel később, az anyjával való beszélgetés alatt, a kilátástalan szerelmet a szívéből reménytelenül kitépni akaró lány egész élettragédiáját képes egyetlen pillanatba sűríteni. Dankó István szegény tanítóként a tőle megszokott és alkatához illő kedves balekot hozza, Szirtes Ági a félresiklott életű, minden büszkeségét elvesztve az iránta közömbös orvos után rohangászó Polina Andrejevna kisszerű tragédiáját érzékelteti, Bezerédi Zoltán pedig az idétlenül mosolygó, együgyű és bunkó jószágigazgató szerepében nevetteti meg a nézőt. Szacsvay László Jakovként, Baki Dániel és Papp Endre egyetemi hallgatók jól asszisztálnak a többiek játékához.

Mészáros Blanka, Nagy Ervin (fotó: Horváth Judit)

Már az előadás felütése is kiváló: miközben ülünk be a nézőtérre, készül a színpad, persze nem a Sirály, hanem Trepljov alternatív produkciójának tere. Az előadás elején, végén, valamint az egyes színek között kemény metálzene szól, ez kivált a Kosztya öngyilkosságáról szóló szavak elhangzása után, vagyis az előadás lezárásakor hatásos, ahogy jó választás a Kosztya által folyton hallgatott, lelkivilágát érzékeltető melankolikus szám is (zenei munkatárs: Kovács Andor). Khell Zsolt díszlete az első részben szinte kizárólag a színpadon lévő színpadra korlátozódik, a második részben viszont egy modern, nagy üvegajtókkal ellátott házbelsőt látunk, amely az utolsó színben folyamatosan láttatni engedi a közelgő tragédiát mintegy előre jelző, megállás nélkül zuhogó esőt. Nagy Fruzsina maira vett jelmezei mind-mind jól passzolnak és egy kis pluszt is hozzáadnak a szereplők jelleméhez.

A Katona Sirálya nem tör új formákra, mint Trepljov, hanem mindenekelőtt a társulati összmunkát kívánja megmutatni, ami kiválóan is működik – a Katona társulata ezt már nem először bizonyítja. A Sirály nem sokat tesz hozzá ehhez, és valószínűleg nem is lesz korszakos előadás a színház történetében, de kiváló alakításaival és tűpontos Csehov-értelmezésével az év egyik legjobb előadásának bizonyul.

(2015. december 20.)

Kapcsolódó

Interjú Fullajtár Andreával