Nem csupán kritika egy nem csupán előadásról.

Szöveg, díszlet, jelmez, zene, fény és játék olyannyira egyben van, hogy a látszólagos rendezetlenség egységgé válik.

Anekdotikusság, stilizáltság és dokumentatív-szociografikus jelleg keveredik, olykor kifejezetten izgalmasan.

Pogány Judittal és Zsigmond Emőkével találkoztunk. Sorozatunkban társulatok egy-egy fiatal és idősebb tagjával beszélgetünk. A fonalat keressük, amely a nemzedékeket összeköti.

A mostoha körülmények között a nyomasztó Tar Sándor-i világ még erőteljesebben képes megszólalni.

Az önmagában zseniális rendezői ötlet lesz mégis az előadás veszte.

Az Ernelláék Farkaséknált paradigmaváltásnak tartja az életében, ahonnan már nem léphet vissza.

A produkció nemcsak a térrel, némiképp az idővel is kísérletezik.

Sok szín felsejlik, ám mind elvész, vagy magányosan erejét veszti.

Az előadás most nemigen hozza azt a markáns formanyelvet és közeget, amivel Horváth Csaba oly átütőn képes hatni máskor.