A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szerdai közleménye szerint szombaton a temesvári társulat áll a Gardéniával a közönség elé, vasárnap pedig a budapesti K.V.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szerdai közleménye szerint szombaton a temesvári társulat áll a Gardéniával a közönség elé, vasárnap pedig a budapesti K.V.
Az előadás alapjául szolgáló egyfelvonásos Pinter-darab, az Étellift (The Dumb Waiter) 1957-ben jelent meg, és három évvel később, 1960. január 21-én mutatták be először,
Szeptember 20. és 29. között került sor Nagyváradon a 19. Nemzetközi Rövid Dráma Fesztiválra. A Florica Ichim, Ioana Moldovan, Doru Mareş színikritkusok, valamint a Mircea
A szeptember 11-15 között első ízben megrendezett Erdélyi Magyar Hivatalos Bábszínházak Fesztiválján szerepelt a Peter Pashov és Zheni Pashova által rendezett, Karel Čapek
Az FNT honlapján közzétett, a román színikritikusok által kialakított program szerint a Bukarestben október 25. és november 3. között tartandó fesztiválra meghívást kapott a
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több évtizedes kiemelkedő művészi teljesítményéért Életmű-díjat adományoz a csíkszeredai Csíki Játékszín színművészének,