Az olasz emigránsok lakta pennsylvaniai kisváros, Roseto az 1960-as években egy egészségügyi kutatás során hívta fel magára a figyelmet. A 200 civil szervezetet működtető alig
A nevelési blokkokat június 7. és 12. között rendezik meg a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón, az eseményen moderátál Novák Péter.
A legtöbb program ingyenes és
A Nemzeti Táncszínház 2013 elején megújult művészeti vezetése céljául tűzte ki, hogy a hazai táncszakmát reprezentáló intézmény, amely közel negyven professzionális
Az ország legnagyobb, immár hetedik alkalommal megrendezett gyermek- és ifjúsági színházi fesztiválján összesen 46 - korcsoportok szerinti bontásban összeállított, e mellett
A FÜGE Produkció 2014-ben harmadik alkalommal hirdette meg pályázatát, melynek célja olyan színházi nevelési előadások létrejöttének motiválása és továbbjátszásának
*Patonay Anita*: Az én csoportom még szerveződik, a kismamák nehezen szabadulnak el otthonról, azt is meg kell oldani, ki vigyáz addig a gyerekre, míg anya a foglalkozáson van.