A válogatásra olyan 12 és 18 év közti fiúk jelentkezését várjuk, akik szívesen részt vennének a Vidovszky György, magyarországi vendégrendező által színre vitt ifjúsági
A válogatásra olyan 12 és 18 év közti fiúk jelentkezését várjuk, akik szívesen részt vennének a Vidovszky György, magyarországi vendégrendező által színre vitt ifjúsági
A Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása, az Ady/Petőfi nem szokványos személyességgel hozza közel a fiatalokhoz nagyjaink hétköznapi
A karamazov a MU Színház és a Füge Produkció együttműködésében készült, szereplője négy fiatal színész: Adorjáni Bálint a Radnóti Színházban játszik, Orosz Ákos a
A díj alapítása, 2006 óta összesen 43 költőt és írót ismert el a szervezet - közölte szerdán az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az MTI-vel.
Az irodalmi
A művészt az Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Komlóssy Erzsébet Salgótarjánban született 1933-ban. A Bartók Béla Zeneművészeti
Gyüdi Sándor hozzátette: a fesztivál mellett több produkciót is tovább játszanak, de mindent a könnyed szórakozás jegyében. Így láthatja a közönség az Ágacska című
A három napos konferenciára nem csak szakmabelieket várnak a szervezők, hanem a téma iránt nyitott pedagógusokat, színházak munkatársait, kutatókat, ifjúsági munkásokat is,
Az ország legjobb gyermek- és ifjúsági előadásai egy hétig 2002 óta minden páros évben Kaposváron vendégeskednek május elején. A fesztiválon a magyarországi és külföldi