Géczi Zoltán: „Az erőszakos politikai színházcsinálás szerintem kártékony és haszontalan.”
Géczi Zoltán: „Az erőszakos politikai színházcsinálás szerintem kártékony és haszontalan.”
A Miskolci Nemzeti Színházban bemutatott Ványa bácsi címszerepét vendégművészként Molnár Áron játssza. A fiatal színművész az előadásról, a szabadúszás előnyeiről
Február 11-én mutatják be a STAFÉTA pályázat díjnyertes darabját a Jurányiban. A Napraforgó íróját és rendezőjét, Pass Andreát kérdeztük.
Mrs. Tooth szerepében Voith Ági Jászai-díjas, Érdemes művészt láthatja a közönség a Miskolci Nemzeti Színház Mindent a kertbe! című előadásában.
Widder Kristóf rendezése, a III. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi-díjas előadása, a Mindegy január 30-án látható először a Jurányiban. Jurányi Latte a rendezővel.
A Budaörsi Latinovits Színház idén hat taggal kezdett társulatalapításba. Egyikük, Spolarics Andrea vall színházépítésről és az eddigi munkáiról.
A Példakép Alapítvány a Jurányi Ház kitalálóját és létrehozóját, Rozgonyi-Kulcsár Viktóriát is beválasztotta abba az 50 főből álló csoportba, amelyből kikerül 2015
December 20-án debütált a Vígszínház közönsége előtt az Istenítélet (Salemi boszorkányok) című előadás.