A mostoha körülmények között a nyomasztó Tar Sándor-i világ még erőteljesebben képes megszólalni.

Nagy műből, csillogó adaptációval, pengeéles rendezéssel, pontos színészi együttjátszással fontos előadás született.

A megszokott mobiltelefon-kikapcsolós felhívás helyett akár így is kezdődhetett volna az előadás.

Bár az előadásban a társulat színházhoz való viszonya kapja a központi helyet, jól működik a színész-néző-kritikus hármas egysége is.

Az elégedettség dacára bennünk marad a „mi lett volna, ha”  érzése.

Az önmagában zseniális rendezői ötlet lesz mégis az előadás veszte.

Iványi Árpád, a Tortúra rendezője ahol kell, színészt, ahol kell, húzónevet alkalmaz.

Az előadás végső soron nem vállal semmit.

A rendezés nem helyzetkomikumokban gondolkodik, hanem a színház hatalmáról beszél rendkívül érzékenyen.

A produkció nemcsak a térrel, némiképp az idővel is kísérletezik.