
Korognai Károly, Müller Júlia
A nyertes lottószelvény és a kakaósdoboz történetéhez persze elengedhetetlen a két jól felfestett figura, a Férj és a Feleség, akik magukon
A Kárpát-medencei társadalmak szocializmuson, illetve egyéb, a történelem nem túl fényes lapjaira tartozó színezetű diktatúrán edződött népei az urambátyám-elv mentén
Benjamin gyakorlatilag végzett az egyetemen, azonban a szó valódi értelmében nincs neki senkije, nem csoda, hogy elege lett a világból, a szüleiből, az ürességből, s egy
A rengeteg itt nem egyszerű jelző, hanem arra utal, hogy a komikum az előadás minden szintjén és mindvégig érvényesül. Ez nagyban a szerzőpárosnak, Julie Steinnek, Sam
Eric Idle, a darab szerzője (és a film 1/6 alkotója) szerencsésen úgy dolgozta fel a mozit, hogy még véletlenül se akarja belőle ugyanazt kihozni, és ez az egyetlen lehetősége
Álltak már önök a lakásajtó előtt, éppen felismerve azt, hogy kulcs hiányában az ajtón való áthaladás lehetetlen? Kezdtek hosszas, alapos, roppant kétségbeesett kutatásba