Merthogy a színpadi változatban egy pályája elején álló, de biztos kezű bérgyilkos és egy 53 munkás év után utolsó napját töltő bölcs, öreg boy szerepel (ellentétben a
Némi társulatfrissítés után Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház új igazgatója, és művészeti vezetője, Juronics Tamás az idei első bemutatóra Rusznyák Gábort hívta
Szikora János Vörös és feketé jében – Horesnyi Balázs díszlettervezőnek köszönhetően – a fekete dominál: gigantikus feketeség alján játszódik szinte az egész dráma,
Izgalmas történet, titokzatos atmoszféra, valami felszín alatt lappangó erő, spanyol temperamentum, folyamatos történések és kiváló zenei aláfestés jellemzi a Honvéd
A Bárka Színház előadása, melynek a Girlspell címet adták, talán rögtön gondolatainkba idézheti a gospel, keresztény témájú zenei stílust. Nem véletlen a két szó
Nehéz dologra vállalkozik, aki egy nemzeti klasszikussá és (ami ezzel együtt jár) kötelező olvasmánnyá vált regényt szeretne színpadra állítani. Az idők során rárakódott
A Novák János rendezte és Scherer Péter által játszott Klamm háborúja című osztályterem-színházi előadás, úgy tűnik, szerencsésen hagyományteremtőnek bizonyul.