Míg az aktuálpolitika sokszor jelenik meg a színpadokon, annál ritkább jelenség a világot jelentő deszkákon az explicite nyílt pártpolitikai tartalommal színpadra vitt
A Pinceszínház előadása Greta Gustaffson, a későbbi Greta Garbo színésznő magánéletének és híressé válásának történetét tárja elénk, magánlevelezései alapján. A
Talán kissé szokatlan volt a helyzet a színészeknek, és a magukat a Madách Színház premierjeinek megfelelő hangulatba hozó nézőknek. A 39 lépcső(fok o)t filmtörténetileg
VOLT Fesztivál. Nyár közepe. Negyven fok. Egy kicsike sátor. A szomszédban üvölt a tuctuc. A Sirály, a HOPPart, a TÁP Színház, illetve a Jászai Mari Színház alkotóit és
Önvizsgálat, azonosulás, különbségek, én és más, énkép, más-kép. Két táncos, akik egymás komplementerei, tükörképei, az egyik tartja-irányítja-használja a másikat.
Nem túl bonyolult, ámbár kétségtelenül létező olvasatát adja Mándy Ildikó táncszínházat a prózaival vegyítő, kellemes hangvételű, szórakoztató, és egyszerűsége
Egy nappaliba csöppenünk, ahol a fröccsét iszogató apa beszélget feleségével városuk feszült helyzetéről. Közben tizenéves lányuk épp egy kötelezőt olvas. Ekkor hirtelen