Egy nappaliba csöppenünk, ahol a fröccsét iszogató apa beszélget feleségével városuk feszült helyzetéről. Közben tizenéves lányuk épp egy kötelezőt olvas. Ekkor hirtelen

Furcsa ambivalencia feszül neki a krónikus lerészegedés állapotának: gyakran azért iszunk – mit iszunk, vedelünk! –, hogy elfelejtsük azt, amit igazán akkor látunk tisztán

Ötletes prológusokkal kezdődik a Nemzeti előadása, már az előtérben: néhány teljesen hétköznapi nézőnek látszó fiatal különböző akciókkal „sokkolja” a

Zsótér Sándor sokadik „Lír” királya ezúttal a tőle megszokott komplex szimbólumok szövevényes, de profán csavarokkal egymásba fonódó rendszerét legfőképpen egy célra

Egy tesze-tosza féltaps után a szünetben a sok minden mellett épp azt próbáljuk megfejteni, hogy most vége az előadásnak, vagy csak felvonásközt élünk át. Megállapodunk az

A Radnóti Színház Solness építőmester előadása nem tűz ki maga elé teljesíthetetlen célokat, ugyanakkor nem is blöfföl. Egy dologra vállalkozik: Ibsen drámáját alaposan,

Három színész, három alma, bor, whisky, körömdarabok, egy kanapé, egy asztal, egy függöny és meg is van alapozva a hangulat, a kompozíció és a történet: egy napon a

Szikora János Vörös és feketé jében – Horesnyi Balázs díszlettervezőnek köszönhetően – a fekete dominál: gigantikus feketeség alján játszódik szinte az egész dráma,

A Centrál Színház középre lavírozza magát: Puskás Tamás A velencei kalmár című Shakespeare-klasszikussal sokat markolt: érezhetően nézővonzó, populáris előadás

Conor McPherson egy óangol költemény (Seafarer – A tengerész) legendáriumát vette alapul drámája elkészítéséhez, Göttinger Pál rendező pedig ezen keresztül (a színlap