Az előadást az állatok királyának, az oroszlánnak az elbeszélése szervezi. Ő mutatja be országának lakóit a közönségnek, ő az, aki mindig vissza-vissza tér a színpadra
Vagy ha nem is az ellentettjét, de legalább egy másik verzióját. Sajnálatosan bevett szokás a színházakban, hogy a színész azt játssza, amit mond (jobb esetben azt, amit nem
Kellemesen laza légkör fogadja a nézőket a Sárba tiport Orfeusz nézőterén. Táncosok melegítenek, járkálnak, trécselnek a zenészekkel, akik csak ímmel-ámmal hangolgatják
A gálaest második részében a Budapest Táncszínház egy kis meglepetéssel szolgál őszi bemutatójának műhelymunkájából, amit a 2010-es évben a világhírű Joseph Tmim
Juronics Tamás, miközben 21. századi felnőtt mesévé formálja a klasszikus sztorit, nem csak arról ad számot, hogy rendkívül autentikusan bánik a hagyományos és a modern
Balázs Zoltán rendezése a komoly felnőttlét erőfitogtatásaival kezdi történetét, ami szép lassan átcsap fogócskába, majd macska-egér játékba, hogy aztán a labda-tojások
Natúr-lírai, ösztönös, vad, heves, kábító, ami a színpadon történik. Egy dobos – egy táncos, egy férfi – egy nő, egy ütem, egy lélegzet, egy pár a színpadon, döbbent
Az egri színház tánctagozata ahelyett, hogy első előadásként elszántan ars poeticát fogalmazna, inkább elképesztő lendülettel, jókedvvel ízelítőt ad változatos, sokrétű
Önvizsgálat, azonosulás, különbségek, én és más, énkép, más-kép. Két táncos, akik egymás komplementerei, tükörképei, az egyik tartja-irányítja-használja a másikat.