Premierajánlónkban nem csak mi beszélünk a bemutatókról, hanem az alkotókat is megszólaltatjuk.
Premierajánlónkban nem csak mi beszélünk a bemutatókról, hanem az alkotókat is megszólaltatjuk.
Németh Kristóf figyelemreméltóan játssza el utolsó szerepét korábbi színházában: valódi feszültség érkezik vele a színpadra.
Bagó Bertalan rendezőként mintha semmi másra nem épített volna, mint arra, hogy a főszereplő hármas, Gáspár Sándor, László Zsolt és Radnay Csilla nagyon jó színészek. Ami
Forgács Péter, a teátrum vezetője elmondta, hogy a darabokat elsősorban az ifjúságnak ajánlja, mert vallja, közéjük tartoznak a diákok és lélekben a nyugdíjasok is. Mindkét
Az összművészeti esemény keretében idén 11. alkalommal rendezik meg a Shakespeare Fesztivált július 2. és 12. között.
Az első új bemutató a sepsiszentgyörgyi Tamási
Gyüdi Sándor kifejtette: a repertoárban lesz három opera - négy operából, mert az egyik este két egyfelvonásosból fog állni –, egy klasszikus operett, két balett, hat
A színház a 2014/15-ös évadban színpadra állítja a 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékot, az Őfelsége komédiásá t, A padlás t, a Hamlet et, a Gulag című
A Szabadtéri Színházak Szövetsége keddi budapesti sajtótájékoztatóján Gedeon József ügyvezető elmondta: a 1997-ben alakult szervezet 9 tagjának az elmúlt évben összesen 28
A következő évadban összesen tizennégy premiert tervez a Szegedi Nemzeti Színház: három operát, két balettet, egy operettet és egy gyermekeknek szóló daljátékot, valamint