Immár ötödik alkalommal kerül sor a Sissi Őszi Tánchétre a Bethlen Téri Színházban. Szögi Csabát, a SŐT7 fesztiváligazgatóját kérdeztük, mire számíthatunk ez alatt az
Immár ötödik alkalommal kerül sor a Sissi Őszi Tánchétre a Bethlen Téri Színházban. Szögi Csabát, a SŐT7 fesztiváligazgatóját kérdeztük, mire számíthatunk ez alatt az
„Ez nem jelenti azt, hogy ne vállalnánk fel drámák és tragédiák repertoárra tűzését.”
„Félelmetes élmény egy élő szimfonikus zenekarra táncolni.”
Kerekes Éva szerint az Ügyes kis hazugságok arról szól, hogy mikor jó döntés színt vallani és vállalni az igazságot.
Molnár Ferenc Egy, kettő, három című vígjátéka november 4-én debütál az Átrium Film-Színház ban Znamenák István rendezésében. A „senkit" játszó Szatory Dávid mondta
Az idei évben a Miskolci Balett is meghívást kapott Európa egyik jelentős szakmai seregszemléjére, a Düsseldorfi Nemzetközi Táncvásárra. Kozma Attila művészeti vezető
„Szeretem az olyan feladatokat, amik sok energiát követelnek, nem szoktam spórolni.”
„Olyan korszakot élünk most, amiben éppen a karizmatikus politikusokra és a beléjük vetett vakhitünkre bízzuk a jövőnket .”
„ A civil emberekben jobban lehet bízni, mint a színházi mókusokban.”