Igen. (Mármint nem - a szerk. )
A Madách tánckara Tihanyi Ákos és két alkotótársa koreográfiáival mutatkozik be a Szerelmünk, Shakespeare Fesztiválon.
Tárnok Marica: „A színháznak mindig is a szókimondás volt a lényege.”
A Spirita Társulat előszeretettel nyúl a drámatörténet nagyágyúihoz. Most Shakespeare Macbethjét viszi színre. Egressy G. Tamást, a társulat vezetőjét kérdeztük.
Az Aradi Kamaraszínház három napon keresztül vendégeskedik a Bethlen téren. Tapasztó Ernő rendezővel, a színház vezetőjével beszélgettünk többek között a barbár
„A magyar színház borzasztó komoly, munkamániás.”
A Kortárs Drámafesztivál nyolcadik napján tekinthetjük meg a Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk című előadást. A darab rendezőjével, Kelemen Kristóffal
Ács Norbert: "a bábosnak a színészet ösztönös mozzanatait azonnal le kell tudni fordítani egy adott bábtechnikára."
„2016-ban az nem elég, hogy lemegyünk egy pincébe egy szál gitárral, és fura szavakat kántálunk.”
Molnár Nikolett fantáziadús, ötletes és aktuális Meseautót ígér.