Az Új Színház Nyári kalandok című előadása egy semmitmondó szappanopera történetet dolgoz fel, úgy, hogy megpróbálja áthelyezni a klasszikus darabot egy huszonegyedik
Bálint András rendező nem az ismeretlenre való rácsodálkozás tisztaságával nyúlt az Asztalizené hez, hiszen színházában, a Radnótiban már bemutatták Térey drámaremekét.
Egy méhkaptár, két „csavargószatyor”, tele kacatokkal, amik már senkinek sem kellettek, egy szemeteskuka, egy kabát és néhány kartonpapír. A díszlet- és jelmeztervezőnek,
„Az egyik fél fél, a másik nem egész / így az egész is fél, és a feleknek nehéz. / De boldog, hogy fél, mert így már félig egész, / de rettegve fél, mert ez egészen
A szerelmet sokféleképpen lehet magyarázni, de az bizonyosnak látszik, hogy többek között a magány ellenszere ez a furcsa érzés, magányosságunk pedig ezer dologból
A Pinceszínház előadása Greta Gustaffson, a későbbi Greta Garbo színésznő magánéletének és híressé válásának történetét tárja elénk, magánlevelezései alapján. A