A kommunizmus történetének feldolgozása ritka vendége a magyar színházaknak, bár a székesfehérvári produkció nem tekinthető e tekintetben egyedinek: legutóbb a Harmadik

Vidám, bohókás, szatirikus hangütésű világfi jelenik meg egy lehetetlen ruhakombinációban, és egy percig sem rejti véka alá, hogy ő most szeretné magát produkálni a

A drámagyilkolásnak számtalan bejegyzett módja létezik, ennek egyik közismert módja a végzetes redukció, amikor az irodalmi és a színházi végtermék viszonya leginkább egy

Ötletesen és kidolgozottan igénytelen díszlet fogad minket: a látkép minden elemében, afféle minimálrealista módon, a (poszt)szocializmus apró jellegzetességeit jeleníti meg.

„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” – szól az Anna Karenina kezdősora. Tolsztoj akár Alice-ról és Edgarról, a Play

Közkeletű vélemény, hogy Rejtő Jenő olyan különös színfoltja a (népszerű) magyar irodalomnak, amely jószerével adaptálhatatlan. Szoktuk is sorolni a nyilvánvaló filmes és

A revizor beli kisváros minden lakójának sáros a csizmája, sőt, a kabátjuk alja is, csak a Szentpétervárról érkezett léhűtő, az álrevizor elegáns lakkcipőjén esne hanyatt

Filmes szélesvászon ad keretet a pécsi Koldusoperá nak, amely egyszerre hoz realista színházparódiát és brechti elidegenített színházat, musicali könnyedséget ötvöz

Švejk ugyanis a jelen állapota szerint bolond. Igaz, bolondsága mindössze abban rejlik, hogy nem csak naiv, hanem a végletekig őszinte is, és ezt bárhol, bármikor nem csak

Ivanov már nem képes elviselni a körülötte élő embereket, valószínűleg pár éve ráismert a világra, és nem tudta ezt kifelé kommunikálni, ahogyan ő maga se barátkozott