Szokásunkhoz híven összegyűjtöttük az év általunk legfontosabbnak tartott előadásait, a bemutatók sorrendjében, néhány szerkesztőségen kívüli, sokat látott kritikust is bevonva a válogatásba.

A legfontosabb egy kicsit más, egy kicsit talán több, mint a legjobb. A szerkesztőség tagjain kívül (B. Kiss Csaba, Dicsuk Dániel, Gáspár-Singer Anna, Marik Noémi, Soós András, Stuber Andrea és Török Ákos) két elismert, a fővároson kívüli előadások terén is tájékozott szakírót hívtunk meg, Urbán Balázst  és Zappe Lászlót, hogy vegyenek részt a 40-es lista összeállításában.

 Úrhatnám polgár / Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy (bemutató: 2016. január 5.)

Sardar Tagirovsky rendezése az idei év színházi bonbonja. Az előadást jobbról és balról is folyamatosan felpofozó zenéjével, extravagáns, a viselőjét felemelő és azonnal földhöz is csapó jelmezekkel, a nézők közé szaladó kifutóval és a helyenként „nem is hiszem el” játéktérrel, kiváló egyéni és még figyelemreméltóbb színészi csapatjátékkal – akár egy zsonglőrszám. A dinamikus érzékiség és a tobzódó látványosság nem egyszerűen kifigurázza a látszatokban élő (színpadi) világot, de drámává is teszi.  Pálffy Tibor mint Jourdain úr, akiről azt írtuk kritikánkban, hogy „egyszerre hoppmestere és főbalekja ennek a látványos esztrádműsornak”, ugyanabban a pillanatban nevetséges és mélységesen tragikus. Miközben szórakozunk, mindvégig pontosan tudjuk, hogy magunkon szórakozunk.

           Pálffy Tibor (fotó: Jakab Lóránt)

Sirály / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata (szakmai bemutató: 2016. január 7.)

Lehet-e még Csehov Sirályával újat mondani? Talán nem. (Illetve dehogynem. Csak azt tudhatjuk, hogy sosem tudhatunk eleget.) Lehet a miénkké tenni, lehet az adott pillanatban a színpadon közös érzetünkké és tapasztalatunkká varázsolni. Ahogyan azt Keresztes Attila rendező csinálta a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatával, stúdiószínházi viszonyokat teremtve a nagyszínpadon. Mindenről és mindenkiről kiderül itt, hogy milyen valójában. B. Fülöp Erzsébet nagyívűen játékos Arkagyina, Korpos András snájdig, merev Trigorin. Bartha László Zsolt áradóan boldogtalan Trepljov, Kádár Noémi sudár, szélfútta Nyina. Személyes találkozón vettünk részt velük.

B. Fülöp Erzsébet (fotó: Rab Zoltán)

Szutyok / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár (bemutató: 2016. január 30.)

Pintér Béla a drámáit saját társulatának írta, de az elmúlt években már megtapasztalhattuk, hogy a Parasztopera, A sütemények királynője vagy a Kaisers TV Ungarn helytáll magáért akkor is, ha máshol, mások viszik színre. A Szutyok „próbája” Székesfehérváron zajlott. Abban a társulatban, ahol jó színészi erők állnak rendelkezésre, sokat dolgoznak, de a látványos eredmények, az igazán átütő produkciók még váratnak magukra. A Szutyoknál mintha végre megtört volna a jég. Hargitai Iván rendezése nem tréfál: szikár, erőteljes sorstragédiaként viszi színre a történetet. Pálya Pompónia, Varga Gabriella és Egyed Attila főszereplők alakítását a többiek színes játéka és a közönség figyelme veszi körül, egy- és ugyanazon térben. Minden ponton mi vagyunk. 

Szutyok (fotó: Horváth Gábor)

A mi osztályunk / Weöres Sándor Színház, Szombathely (bemutató: 2016. február 5.)

Tadeusz Słobodzianek műve korunk egyik legjelentősebb kortárs drámája. Több is mint dráma: szembenézés, önvizsgálat, felelősségvállalás.  A (lengyel) történelemnek egy olyan, sötét foltját világítja meg, amelyet természetesen mindenki szívesen elfelejtene, de nem lehet és nem is szabad elfelejteni. Mi pedig vethetjük vigyázó szemünket a lengyelekre. A mi osztályunk a nagyszerű szombathelyi társulat magas szakmai színvonalon elvégzett mestermunkájának tekinthető Lukáts Andor szigorú és igazságos rendezésében.

A mi osztályunk (fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház)

Napraforgó / FÜGE Produkció (bemutató: 2016. február 11.)

Pass Andrea kísérletei, próbálkozásai a Jurányiban mindig izgalmasak, már csak azért is, mert nem mindig sikeresek. A Napraforgó viszont telitalálat. A különös helyzetben, amit egy pszichopata anya teremt maga körül az iskolában, a családban egyaránt, a köznapi élet szinte minden neuralgikus pontjára rávilágít. Pető Kata remekül játssza: szörnyen utálatos, pedig lehet, hogy ő szenved a legjobban. Hajduk Károly nagyszerűen adja a tehetetlenül lavírozó apát, Petrik Andrea az együttérzéstől megszerelmesedő tanárnőt. Sztarenki Dóra pedig minden gyerekeskedő gügyögéstől mentesen, teljes hitellel jeleníti meg egy tízéves, értelmes és tehetséges kislány érzésvilágát.

Napraforgó (fotó: Dömölky Dániel)

Az időnk rövid története / Vaskakas Bábszínház, Győr; ESZME (bemutató: 2016. február 12.)

Azon lehet vitatkozni, hogy gyerek-, illetve ifjúsági színházi előadás-e a Vaskakas és az ESZME összefogásában készült Az időnk rövid története, vagy pedig felnőtteknek való. Azon azonban nem lehet vitatkozni, hogy a Gimesi Dóra által írt, Hoffer Károly által tervezett és rendezett produkció varázslatos. Négy fiatal színész (Andrusko Marcella, Pallai Mara, Szolár Tibor és Teszárek Csaba), valamint négy öregember bábja vállal itt nem mindennapi közösséget egymással, hogy együtt megmutassák, mire való báb és partnerség, barátság és bátorság, végső soron pedig élet és halál. Kritikánk szerint Az időnk rövid története olyan előadás, amely segít.

           Szolár Tibor, Andrusko Marcella, Pallai Mara, Teszárek Csaba (fotó: Kincses Gyula)

Fade out / András Lóránt Társulat, Marosvásárhely (bemutató: 2016. február 18.)

Magyarországon ritkán találkozunk olyan típusú táncelőadással, mint a marosvásárhelyiek Fade outja. Ami persze önmagában nem érdeme az előadásnak, de eleve a jóleső frissesség élményét adja. A színpadi figurákat megelevenítő játékos mozdulatsorok és a létélmény eredetpontjára tapintó könnyedség már annál inkább a számlájukra írható. Matei Vișniec És a csellóval mi legyen? című egyfelvonásosát olvassák zenére és mozgásra. A színpadra érkező csellista játéka, az oda nem illően elnyúló, színvonalassága ellenére egyre zavaróbb zene valódi és közös kellemetlenséggé válik. Egy fiatal nő és két fiatalember – várótermi találkozásuk, zenére komponálódó közeledéseik és távolodásaik közben – újra meg újra a zenéjébe feledkezett muzsikus ellen fordulnak. A fura hétköznapi történet a fizikai világon túlra kacsintó abszurddá duzzad. Mindez olyan magától értetődő játékossággal és szórakoztató súlyossággal történik, mintha csak egy mizu?-val és egy rádobott szmájlival kérdeznénk rá a lét értelmére.

Fade out –- marosvásárhelyi András Lóránt Társulat

6 / Nemzeti Színház, Budapest (bemutató: 2016. március 5.)

„Engem nagyon érdekel az idővel való operálás” – mondta Sardar Tagirovsky a 7óra7-nek adott interjújában. A Csehov 6-os számú kórterem című elbeszéléséből készült előadás már csak négy és fél órás hosszával is az idővel operál, vagy ahogy az előadásról szóló kritikánk címe mondja, az „időtlenségre szánt idővel”. Tagirovsky rendezése valóban kiemel minket az időből és egyfajta metafizikai időtlenségben a létezés értelméről gondolkodtat el minket. A 6 úgy szakít a történetmesélős színházzal, hogy történetet mesél, az első felvonásban egészen primer módon: a színészek felmondják Csehov szövegét. Mégis, a fontos nem az, ami a történetben, hanem ami azon kívül történik. Az időtlen időben.

Béres Miklós, Horváth Lajos Ottó (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Ahogy tetszik / Katona József Színház, Budapest (bemutató: 2016. március 18.)

Kitömött szarvas és kecskét megtestesítő színész; klasszikus monológ Szabó Lőrinc fordításában és Závada Péter mai beszédfordulatokra építő, minden erőltetett aktualizálástól tartózkodó, szellemes szövegkönyve; természetes játékmód és a színházi játékhelyzetre visszautaló, reflektív poénok sora; igazán eredeti, illetve a kortárs színházi előadásokból jól ismert, trendi játékötletek, poénok. (A fiatalos lendületet kritikusunk is méltányolta.) Kovács D. Dániel rendezése gátlás nélkül használ fel szinte minden eszközt ahhoz, hogy a sokat játszott klasszikus vígjáték ízig-vérig mai, formailag újszerű, ám tartalmas előadásban szólaljon meg. És a széttartó elemekből nem eklektikus ötlethalmaz születik, hanem friss, színes, remek humorú, kitűnő színészi alakításokban gazdag játék, amely az eredetihez hasonlítható mélységben szól az érzelmek komplexitásáról, a szerelem erejéről, az emberi (főként a női) lélek kiismerhetetlenségéről.

Ahogy tetszik (fotó: Dudás Ernő)

Mesél a bécsi erdő / Örkény István Színház, Budapest (bemutató: 2016. március 18.)

A Kasimir és Karoline után néhány évvel Bagossy László rendező újabb Ödön von Horváth-darabbal jelentkezett az Örkényben. A fordítás most is Parti Nagy Lajos munkája, az egyik főszerepben ismét Polgár Csaba, Darvas Ferenc helyett azonban ezúttal a kislánynak öltözött Kákonyi Árpád ül a zongoránál, szerzőként is jegyezve az előadás zenéjét. Ahogy ott a fasizálódó Németországot, úgy itt a fasizálódó Ausztriát látjuk egy hasonlóan félresikerült szerelem történetén keresztül. „A rendező és a színészek lelkesen és jobbnál jobb fogásokkal csapják le a dráma kínálta magas labdákat, legyen szó poénokról vagy aktuális, például a nők függetlenségének kérdésére vonatkozó állításokról” – írtuk az előadásról szóló kritikánkban. A bécsi erdő meséje kegyetlen mese; az Örkény Színház előadása ezt hasonlóan kegyetlen humorral, a tragédia és a komédia közötti szűk mezsgyén sikeresen egyensúlyozva mutatja be.

Kákonyi Árpád (fotó: Toldy Miklós)

A lista első része itt található.
A lista második része itt található.
A lista harmadik része itt található.
A lista negyedik része itt található.