Szokásunkhoz híven összegyűjtöttük az év általunk legfontosabbnak tartott előadásait, a bemutatók sorrendjében, néhány szerkesztőségen kívüli, sokat látott kritikust is bevonva a válogatásba.
A legfontosabb egy kicsit más, egy kicsit talán több, mint a legjobb. A szerkesztőség tagjain kívül (B. Kiss Csaba, Dicsuk Dániel, Gáspár-Singer Anna, Marik Noémi, Soós András, Stuber Andrea és Török Ákos) két elismert, a fővároson kívüli előadások terén is tájékozott szakírót hívtunk meg, Urbán Balázst és Zappe Lászlót, hogy vegyenek részt a 40-es lista összeállításában.
Pali / PanoDráma (bemutató: 2016. október 23.)
A hatvanadik évforduló apropóján idén októberben a magyar színházi élet megkerülhetetlen témája volt 1956. Szerkesztőségünk becsületére legyen mondva, kötelességtudóan végignéztünk számos előadást, még a legreménytelenebbeket is, és bár láttunk igazán gyengéket és jobbakat is, beszédes, hogy a jelentős mennyiségű szétosztott pénz ellenére a legfontosabbnak egy kis költségvetésű monodrámát találtunk. Maléter Pál feleségének története, férjéhez és ’56-hoz való viszonya a maga visszafogottságában is hatásos előadás. „Ami gyakran kellemetlen erőszakoskodás, bevonási kényszer, most csak fájdalmas kiszólás, hogy legyen apropónk mélyen magunkba szállni. ’Ti jártatok már a 301-es parcellánál?’ Fontos kérdések ezek, amik a tisztességből lenyomott ’56-os megemlékezések ellenére újra felfedezik a forradalom megszoktatott hősiességét és tragikumát” – írja az előadásról Soós András.
Szamosi Zsófia (fotó: Szarka Zoltán)
Az ökör / SÍN; Trafó (bemutató: 2016. október 27.)
Létezik egy huszonharmincéves koreográfusnemzedék, amelynek tagjai évről évre dobnak néhány jelentőset – hol a MU Színházban, hol a Trafóban. Az előadásaik élvezeti értéke és emészthetősége erősen szóródik, ám minden munkájuknak tiszta lappal mennek neki. Ami állandó, hogy a színházon túlit (nevezzük jobb híján való életnek) már-már primer módon hozzák játékhelyzetbe. Még stílusjegyeket sem cipelnek magukkal, igaz, a dolgok pőrére csupaszítása önmagában is stílussá áll össze. Molnár Csabának nem az első komoly találata Az ökör. A játékosan szellemes, katartikus pillanatokkal és profán fellélegzésekkel tűzdelt koreográfia a testet mutatja meg. Azt a testet, ami civilizáltságában kénytelen volt lemondani eredendő önmagáról.
Az ökör (fotó: Michal Hancovski)
Don Juan / Vígszínház, Pesti Színház (bemutató: 2016. november 4.)
Bár az első rész az erősebb, szórakoztatóbb, egészében véve is különös előadás ez, különös hangokkal, színekkel, színészi alakításokkal és egy markáns, jelentésteli színpadképpel. Az előadás legnagyobb érdeme, hogy újszerű, nyugtalanító és nyugtalanítón önpusztító főhőst teremt. „Kovács D. Dániel (akit a legígéretesebb pályakezdőnek szavaztak meg a színházi kritikusok) rendezésében ez a közismert nőcsábász már-már filozofikus elkeseredettséggel kísérti az Eget, jöjjön már végre valami büntetésféle a bűnre. És szinte belebetegszik a válasznélküliségbe. Itt e hírhedt hódító nem immorális és nem amorális, alapvetően még csak nem is a vágy hatja, sőt cinikusnak sem nevezhető. Egyszerűen kora fuldokló lázadója. Nem elsősorban a nőknek és a képmutató közerkölcsnek megy neki, hanem a világot magára hagyó Égnek. Mindezt Hajduk Károly olyan kristálytisztán jeleníti meg, hogy szinte végigfut a hideg a hátunkon” – írja Marik Noémi.
Hegedűs D. Géza és Hajduk Károly (fotó: Martinek Ádám)
A Pál utcai fiúk / Vígszínház (bemutató: 2016. november 5.)
Molnár Ferenc világhírű klasszikusa sem kerülhette el sorsát: a műből musical készült, sikerre ítélt zenés adaptáció, de több is annál. A népszerű regényből Grecsó Krisztián író és Radnóti Zsuzsa dramaturg készített pompásan megszerkesztett szövegkönyvet. A kivételes erejű csapatmunka minden alkotóra kiterjed, rendezőtől (Marton László) tervezőkön (Khell Csörsz, Benedek Mari) át koreográfusig (Horváth Csaba), valamint az előadás igazi erejét jelentő ifjú vígszínházi színészekig. „Marton László rendezése nem értelmezi újra a regényt, nem hoz be új vagy meglepő szempontokat, azt A Pál utcai fiúkat látjuk a színpadon, ami az emlékeinkben él, de egy olyan jól működő, látványos és élvezetes előadásban, hogy az embernek rögtön kedve támad elővenni az emléktárból, újraolvasni és felnőtt fejjel újragondolni. Aztán még olyan eretnek gondolatai is támadnak, hogy tényleg kötelezővé kellene tenni” – írta az előadásról Turbuly Lilla.
A Pál utcai fiúk (fotó: Vígszínház)
Cájtstükk, avagy a bizonytalanok / Átrium Film-Színház, K2 Színház; (bemutató: 2016. november 15.)
Mondhatnánk, mi van abban rendkívüli, hogy a k2 a színházról vagy azon belül önmagáról készít egy előadást. Szinte mindig ezt teszi. Főleg úgy, hogy az igazi nagy truváj (aki látta, tudja, mire célzunk, aki nem, annak nem lőjük le a poént) nem igazán sikerül benne? Önmagában már attól is fontos a Cájtstükk, hogy jól komponált, szellemes szertelenséggel valódi kérdést tesz fel nekünk. Ráadásul ezt a kérdést a maga karcos, elrajzolt módján eleven játékhelyzetbe hozza. Nem kell egy színházi előadásnak direkt kíváncsinak lennie arra, mit akar a néző, sem kíváncsiságot játszania – de ha már megteszi, akkor azt valahogy így lehet.
Cájtstükk, avagy a bizonytalanok (fotó: Toldy Miklós)
Emilia Galotti / Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza (bemutató: 2016. november 19.)
Két figyelemreméltó rendező is prezentálta idén a nálunk alig ismert, alig játszott, közel 250 éves polgári szomorújátékot. A Kamrában Fehér Balázs Benő ironikus rózsaszín plüssbe csomagolta Lessing drámáját, Keresztes Attila pedig Nyíregyházán nagy fehér dobozba helyezte, keskeny, égre nyújtózó ablakkivágások közé. Letisztult, egyszerű színhely és különös, fantáziadús jelmezek. Mintha álomszerű környezetben kelnének életre a szereplők, hogy a legerősebb érzelmi és morális lángok lobogjanak fel bennünk. Semmi kispálya. Halálos szerelem, szülői és gyermeki szeretet, hűség, becsület, árulás, vérontás – mindez a végsőkig vive. Ha akarnánk, sem tehetnénk mást: megyünk velük.
Emilia Galotti (fotó: Janics Attila)
Babaház (Nóra) / Stúdió K Színház, Budapest (bemutató: 2016. november 24.)
Ibsen Nórájáról már sokszor és sokan gondolták, hogy idejétmúlt dráma, ehhez képest újra meg újra színpadra kerül, a legkülönbözőbb rendezői olvasatokban. A Stúdió K bemutatója jókor van jó helyen. Jeles András rendezte, akinek nem gyakran látható színházi munkája, viszont amikor igen, az mindig jelentős. Perovics Zoltán tervezte az előadás hátborzongató látványvilágát, magát a Babaházat, a merev, festett arcú, semmilyen szabadságot nem ismerő babáival. Mintha egyetlen szereplő sem élne, mindössze egy riadt szempár él: Nyakó Júlia Nórájáé. És még itt egy kisbaba-baba (Pallagi Melitta), akinek van szava mindenre. Istenkereső vagy istenkísértő előadás. Nem könnyű eldönteni, melyik a kettő közül. De hogy a bemutató estéjén eljött az Isten, az szinte biztos.
Babaház (fotó: Stúdió K Színház)
Cím nélkül (hajlék-kaland-játék) / Mentőcsónak Egység; STEREO Akt (bemutató: 2016. november 24.)
A részvételi színház eszközrendszerével működtetett interaktív társasjáték középpontjában az utcán élők lehetőségeinek és túlélési stratégiáinak mérlegelése, valamint százezer forint összegyűjtése áll. Elsődlegesen tehát az életben maradás taktikáinak helyes alkalmazása hárul itt a nézőre, s ez az előadás tulajdonképpeni tétje is egyben. A darab ugyanis egyfajta beavatás. A néző kénytelen “szembesülni azzal, mennyire nehéz nap mint nap helyesen dönteni arról, hogyan éljünk túl a fiktíven meghatározott harmincezer forintos induló ’tőkével’ Budapesten, októbertől márciusig, fedél nélkül. Az alkotók ezt a ráismerést igyekeznek leginkább érzékeltetni az alcímben is szereplő kaland-játékkal, melynek során a színészek a nézőkkel együtt közösen alakítják a frissen hajléktalanná lett főszereplők történetét” – írja kritikájában Gáspár-Singer Anna. A darab a benne foglalt didaxis ellenére fontos és aktuális társadalmi kérdéseket vet fel, miközben sok mindent elárul rólunk, a játékban résztvevő nézőkről is.
Balogh Gyula (fotó: Bartha Máté)
Menekülés / Szegedi Nemzeti Színház (bemutató: 2016. december 9.)
A szegedi társulat mostani állapotában valóságos csoda ez az előadás. Bár Bulgakov darabjának első része, a megvert fehérek drámája a polgárháború dúlta Oroszországban nem tud elég erősen megjelenni, talán az igazán alkalmas férfiszínészek hiánya miatt is, a második részben az egykori orosz elit szétzüllését az emigráció viszonyai között érzékletesen ábrázolja Zsótér Sándor rendezése. Ambrus Mária díszlete élénk színekké és geometriai formákká alakítja a széthulló világot, Sorbán Csaba, Stork Natasa, Gidró Katalin szemléletesen mutatja meg a bukásra, a szétszóródásra, a széthullásra adott különféle emberi reakciókat, a megtöretés és a túlélés változatait.
Menekülés (fotó: Szegedi Nemzeti Színház)
Bádogdob / Katona József Színház, Budapest (bemutató: 2016. december 22.)
Tavalyi top 40-es listánkon megkérdőjelezhetetlen helye volt Hegymegi Máté Kohlhaas-értelmezésének. A fiatal rendező Kleist után idén Günter Grass-szal jelentkezett, a nemrég elhunyt, Nobel-díjas német író Bádogdob című regényét alkalmazva a Kamra színpadára. Mikó Csaba adaptációja tökéletes példája annak, hogyan születhet több száz oldalas nagyregényből élő színpadi szöveg. Hegymegi a fordulatokkal teli történetet számtalan ötlettel, sok mozgással, mindvégig izgalmasan tálalja. A XX. század vérzivataros évei a rengeteg tragédia mellett is humorba oltva jelennek meg Elek Ferenc és Dér Zsolt kettős főszereplésével.
Bádogdob (fotó: Dömölky Dániel)
Ami tavaly kimaradt
Noha a következő előadásokat korábban mutatták be, csak idén tudtuk megnézni őket. Ám úgy gondoltuk, hogy pusztán technikai okok miatt nem szeretnénk kihagyni egyet sem közülük, mert minden egyéb szempontból helyük van ebben a felsorolásban.
Hamlet / Weöres Sándor Színház, Szombathely
Czukor Balázs Hamlet-rendezése már csak a főszereplő kiválasztásában is radikális: Bajomi Nagy György, aki a legjobb Shakespeare-színésznek járó Gábor Miklós-díjat kapta alakításáért, nem az a tipikus dán királyfi, ez az értelmezés viszont teljesen az ő alakja köré építi föl az előadást. Alaposan átírt, merészebbnél merészebb megoldásokkal operáló, mégis egységes koncepciót kiadó produkciót láthattunk. „A groteszk ötletek ugyanis egy sajátos stílust teremtenek, és a shakespeare-i mű egy konzisztens értelmezéséhez kapcsolódnak, amely a rémes családban felnőni kénytelen depressziós gyerek figurája köré rendezi a történetet. És ehhez kell Bajomi Nagy György, akit legkevésbé sem hősies alkata tesz autentikussá a mamahotelben magányosan tengődő nagy gyerek szerepében. Ebben az interpretációban a Hamlet végképp megszűnik középkorban játszódó királyfi-dráma lenni, és egy ma is megtörténhető családi dráma tragikomikus ábrázolásává válik” – írtuk kritikánkban.
Bajomi Nagy György (fotó: Mészáros Zsolt)
1link / Proton Színház; Trafó
2000-ben tartották a Magvető és az Origo úgynevezett első online regénypályázatát, amelyet Garaczi Lászlóval holtversenyben egy bizonyos Jake Smiles nyert, akiről azóta sem tudunk semmit. Regényét, az 1 linket mindenesetre kiadták, Bánki Gergely pedig a Mundruczó Kornél-féle Proton Színház produkciójában, Vajdai Vilmossal mint fő- és egyetlen szereplővel színpadra vitte. Saját életét a Jake Smiles nicknév alatt élő programozó meséli el, aki bár IRL (in real life) családos ember, igazi életét a neten éli kalandjátékokban, chatszobákban és még ki tudja hol, ahol mindent megtehet, amit a való életben nem. Az előadás nem pusztán egy a cybertérbe belebolondult ember életét mutatja be nagyon izgalmasan, hanem finoman és érzékletesen azt a kérdést is felveti, vajon mi történik, ha a morális nihilizmusban élő cybervilág és az erkölcsi törvények korlátozta valós világ találkozik egymással. Vajdai Vilmos keresetlen stílusban adja elő a középkorú, kiégett családapát, igazi színpadi antihőst teremtve.
Diggerdrájver / Örkény István Színház, Budapest
Sokszor elgondolkodtató, hogy egy-egy színdarab karakterei mennyire életszerűek – a Diggerdrájver esetében ez fel sem merülhet. A feleségével és kisfiával együtt Nagy-Britanniába vándorolt nehézgépkezelő blogja alapján írt monodráma minden szaván érezzük, hogy valóságos. Az Epres Attila által a korábbi Budapesti Kamaraszínház újranyitott játszóhelyén előadott mű nagy előnye, hogy a konkrét eseten keresztül hitelesen mutatja be mindazoknak a százezreknek a gondolatait, érzéseit, dilemmáit, akik az utóbbi években elhagyták Magyarországot – és azokét is, akik gondolkodtak/gondolkodnak rajta.
Diggerdrájver (fotó: Örkény Színház)
Az eset / Szigligeti Színház; Nagyvárad
Bár Szíjártó Tímea-Aletta drámája nem tartozik a legerősebb kortárs magyar darabok közé, Sardar Tagirovsky rendkívül izgalmas és eredeti rendezői koncepcióba illeszti a sok szálon futó történetet. A közönség körbeüli a játszóteret a színészekkel együtt, akik teljesen váratlanul szólalnak meg és lépnek be a cselekménybe, úgy, hogy a végén már azt gondoljuk, rajtunk kívül mindenki játszik az előadásban. Egész pontosan mi magunk is játszunk, mert nem tudunk nem részévé válni az egésznek. Ahogy a kisvárdai fesztiválon látható vendégjátékról szóló beszámolónkban írtuk, „mintegy spontán módon bontakozik ki előttünk a játék, mintha csak a közönség egyes tagjai kezdenének el beszélgetni egymással, ami kiváló formát biztosít a nyersen realista darabnak. Ez a spontaneitás aztán folyamatosan egy előre eltervezett művészi keretbe kerül”.
Az eset (a kép forrása: erdély.ma)
Piaf-marche / Újvidéki Színház; Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
Edith Piaf a kultúrtörténetnek olyan alakja, akihez mindig újra és újra szívbéli kedve támad színházi alkotóknak és színházi közönségnek egyaránt. Számos kiváló színésznőt láthattunk már az énekesnő szerepében, Piaf-dalokat adva elő a színpadon. De hogy egyszer csak előálljon egy szőke színésznő autentikus és varázslatos Edith Piafként, erre mégsem számít az ember. Márpedig Mezei Kinga nemcsak abban jeleskedik, hogy elénekli (franciául!) az ismert és kevésbé ismert számokat, hanem rendezőként tökéletes előadást is kerített maga köré, Mészáros Gábor, illetve Kőrösi István színészi és Varga Iván zongorán való közreműködésével.
Piaf-menet
A lista első része itt található.
A lista második része itt található.
A lista harmadik része itt található.
A lista negyedik része itt található.
