Szokásunkhoz híven összegyűjtöttük az év általunk legfontosabbnak tartott előadásait, a bemutatók sorrendjében, néhány szerkesztőségen kívüli, sokat látott kritikust is bevonva a válogatásba.
A legfontosabb egy kicsit más, egy kicsit talán több, mint a legjobb. A szerkesztőség tagjain kívül (B. Kiss Csaba, Dicsuk Dániel, Gáspár-Singer Anna, Marik Noémi, Soós András, Stuber Andrea és Török Ákos) két elismert, a fővároson kívüli előadások terén is tájékozott szakírót hívtunk meg, Urbán Balázst és Zappe Lászlót, hogy vegyenek részt a 40-es lista összeállításában.
Bartók: Concerto / 5. vonósnégyes / Forte Társulat (bemutató: 2016. augusztus 5.)
Horváth Csaba az igazán emlékezetes A csodálatos mandarin – és az ehhez kapcsolódó sajnálatosan emlékezetes botrány – után tizenöt évvel készítette el Bartók Béla két zenekari művének színpadi változatát. Az 5. vonósnégyes és a Concerto a zenéhez tökéletesen illeszkedő, az általa keltett érzéseket, illetve a hozzá kapcsolódó asszociációkat látványos és tartalmas képekben kibontó, többféle értelmezési lehetőséget is megengedő koreográfia és rendezés révén igazi színpadi művé válik. Bartók élőben eljátszott zenéjének magával ragadó sodrása, a koreográfia kivételes anyaggazdagsága és a Forte előadóinak lendülete, mozgásuk nyers ereje együttesen avatja az előadást különleges színházi élménnyé.
Concerto (fotó: Pályi Zsófia)
Roberto Zucco / Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest (bemutató: 2016. szeptember 15.)
Nagy erejű fizikai színház. A Horváth Csabára jellemző aprólékosan kidolgozott és következetesen végigvitt rendezői koncepció mellett most is az igen markáns formavilág határozza meg az előadást. A rendező lehengerlő magabiztossággal talál azokra a leghétköznapibb, legantiteátrálisabb tárgyakra (jelen esetben hűtőszekrényre, sörösdobozokra, kordonra), amelyek tökéletesen leképezik a hősök létállapotát, s valóban szerves részeivé lesznek az előadásnak. A produkció másik meghatározó eleme, a Zuccót körülvevő tömeg szintén a címszereplő elidegenedettségét érzékelteti. A test és a mozgás kifejező ereje tovább fokozza a hatást. Emlékezetes a címszerepet játszó Kovács Tamás szuggesztív színpadi jelenléte, valamint közös jelenete az anyát alakító László Lilivel. De a színművészetisek valamennyien jól rezonálnak rendezőjükre.
(Az előadásról írt kritikánk itt olvasható.)
Roberto Zucco (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
Bakkhánsnők / Miskolci Nemzeti Színház (bemutató: 2016. október 1.)
„Euripidész úgy szólal meg a ma nyelvén, hogy közben a dráma értékeiből semmi sem vész el: az előadás tökéletes példája annak, hogyan lehet az örök emberi szempontjából nagyon közel, az általunk már csak könyvekből ismert görög mitológia és a poétikai sajátosságok miatt kissé távol álló görög drámát jelen idejűvé tenni” – írtuk a Miskolci Nemzeti Színház produkciójáról. Mindezt átgondolt és következetes rendezői koncepcióval, erős színészi alakításokkal, valamint hatásos képi és zenei világával éri el a Szőcs Artur által színre vitt előadás.
Szegedi Dezső, Czakó Julianna (fotó: Éder Vera)
II. Edward / Budapest Music Center; Zikkurat Színpadi Ügynökség (bemutató: 2016. október 7.)
A II. Edward fontosságát nem az Alföldi Róberttől aligha meglepő, provokatív rendezői megoldások jelentik. A magánéletét a közélete rovására érvényesítő király története kapcsán Alföldi színházat csinált egy színházcsinálásra kevéssé alkalmas helyszínen, díszletet épített a díszlettelenségből, tömeggé és néppé formált egy pártagú zenekart. Emellett „Fekete Ernő brillíroz e libikókajátékban. Övé testestől-lelkestől a szerep. Sűrítményét adja annak, ami az emberben gyűlölendő és empátiára késztető. Egyszerre érzünk részvétet iránta és ítéljük el. Ám akárhogy is: a hatalomra mindenképp méltatlan” – írja kritikájában Marik Noémi.
II. Edward (fotó: Toldy Miklós)
A csillagszemű juhász / Budapesti Bábszínház (bemutató: 2016. október 8.)
Szálinger Balázs klasszikus meseátiratának megkapó látványvilágú előadása jó arányérzékkel ötvözi a hagyományost a modernnel. Mindenfajta szájbarágósság nélkül képes őszintén és hitelesen szólni kiszolgáltatottságról, hatalomról és zsarnokságról érthetően, ugyanakkor rendkívül élvezetesen mind a gyerekek, mind pedig a felnőtt korosztály számára. Markó Róbert az a fiatal, egyéni látásmódú rendező, aki már több darabjával is bizonyította, érdemes rá odafigyelni, Hannus Zoltán, Spiegl Anna, Pallai Mara és Barna Zsombor remek színészi játéka pedig további garancia arra, hogy A csillagszemű juhász a néző számára emlékezetes maradjon.
A csillagszemű juhász (fotó: Éder Vera)
Terror / Katona József Színház, Budapest (bemutató: 2016. október 8.)
A Terrornak akkor is ott van a helye minden ilyen válogatásban, ha színházi előadásként nem hibátlan. Valóban nem elég árnyaltak a karakterek, és – jó néhány jogi szituációhoz hasonlóan – túl sok minden fekete-fehér, beleértve a nézői interakció szülte dilemmát is. És mégis: az előadás az első perctől az utolsóig arra késztet, kényszerít, hogy gondolkodjunk és döntsünk – azaz húzzuk ki a fejünket a homokból, avagy lépjünk ki a sztereotípiák komfortzónájából. „És ebben van a Terror legnagyobb erénye: hogy mérlegelésre, a másik oldal érveinek átgondolására késztet. Egy olyan országban, ahol előszeretettel minősítünk és döntünk zsigerből, oldalak és előítéletek alapján, ez nem kis dolog” – írja kritikájában Turbuly Lilla. Kívánhatunk bármely előadástól ennél többet?
Fullajtár Andrea, Kiss Eszter, Mészáros Béla (fotó: Dömölky Dániel)
Kivilágos kivirradtig / Miskolci Nemzeti Színház (bemutató: 2016. október 14.)
„A Kivilágos kivirradtig a miskolci társulatról ’szól’, bemutatja azt, hogy milyen színház is van most Miskolcon. Hogy milyen a jó színház. Hogy nem csak érvényes kérdéseket intéznek hozzánk, de úgy teszik, hogy maga az előadás is élményt jelent, a színészi játéknál pedig csak a színpadon lévő olykor kb. húsz ember szimfonikus zenekari szintű összjátéka emlékezetesebb” – írja kritikájában Dicsuk Dániel. A tavalyi Erdély-Tündérkert után másodszor is úgy játszanak Miskolcon Móriczot, hogy a máról (is) szól, és a mának (is) szól. Rusznyák Gábor átiratát és Mohácsi Jánost idéző rendezését érdemes megnézni. És fesztiválokra hívni.
Kivilágos kivirradtig (fotó: Gálos Mihály Samu)
Iván, a rettenet / Radnóti Miklós Színház, Budapest (bemutató: 2016. október 16.)
Az ifj. Vidnyánszky Attila – Vecsei Miklós – Kovács Adrián alkotóhármas korábbi, elsősorban egyetemistákkal létrehozott előadásai, illetve a budaörsi Liliomfi után (ahol a dramaturgia szeparálta egymástól a fiatal és az idősebb színészeket), már a gyulai III. Richárd is próbára tette az alkotók készségét a színészgenerációk összmunkájára. A Radnótiban színpadra állított Iván, a rettenetben a varratok még mindig jelen vannak, de már alig látszódnak. „Izgalmas színház ez. Egy csöppet talán túlhajtják, ám még ezen is jól érződik az az elementáris vágy, hogy egy generáció hangját tolmácsolják, amely nem érti, mi ez az őrület, ami körülveszi” – írtuk kritikánkban. Az előadás belülről ostromolja a Radnóti Színház csendesebb előadásokhoz szokott, irodalommal átitatott falait. Néhány néző hazamegy a szünetben, és olyanok is vannak, akik kizárólag emiatt jönnek el a Nagymező utcai teátrumba. Ilyen a színház, amikor történik.
Rusznák András (fotó: Dudás Ernő)
Bűn és bűnhődés / Kolibri Színház, Budapest (bemutató: 2016. október 17.)
Dosztojevszkij regényének adaptációit jelenleg is több színházban játsszák Magyarországon, de sehol nem találták meg azt a formát, amit ez a fejben játszódó regény igényel. A Kolibri Színház osztálytermi előadása viszont nemhogy megtalál egy lehetséges formát, de lehengerlő ereje, katartikus hatása arra enged következtetni: az előadás maga az egyedüli forma. Pontos, feszült, elgondolkodtató és magával ragadó produkció. A mélylélektani alaposság, az interaktív lehetőségek, a mába átemelés virtuozitása nemcsak Czukor Balázs rendezőnek, de a monodráma főszereplőjének, Kovács Gergelynek is érdeme, akivel korábban rendhagyó módon szerep-interjút is készítettünk, ami ékesen bizonyítja: Kovács Gergely olyan alaposan dolgozta ki karakterét, hogy akármit lehet tőle kérdezni.
Kovács Gergely (forrás: Kolibri Színház)
Dada Cabaret / Átrium Film-Színház; Maladype Színház (bemutató: 2016. október 20.)
„A Maladype ismét olyan előadást tesz le elénk, amilyet korábban még soha. A Dada Cabaret szerkesztett őrület, grammra kimért szabadság, illedelmes okádás. Balázs Zoltán eltalálta a mértéktelenség mértékét” – írtuk róla kritikánkban. Noha az ideálisnál hosszabbra nyúlik az előadás, a Dada Cabaret egy álrevü, egy koncert és egy agymenéses performansz elegyeként olyan színházzá áll össze, amit bizonyosan nem felejt el könnyen, aki látta. Súlyos kérdéseket szór elénk látszólag már-már szemtelen könnyedséggel – lázadásról, forradalomról, emberről és színházról. Közben folyamatos bizonytalanságban tart, mit lehet mindebből komolyan venni. Márpedig kevés komolyabb dolog van ennél a bizonytalanságnál. Arról nem is beszélve (miközben nagyon is), hogy Kútvölgyi Erzsébet élő halott Leninjének önmagában is helye lenne a negyvenes listán.
Bödők Zsigmond (fotó: Huisz István)
A lista első része itt található.
A lista második része itt található.
A lista harmadik része itt található.
A lista negyedik része itt található.
