Az első előadás óta eltelt két és fél évben, a társulat két kontinens 16 országának 92 településén lépett fel a produkcióval.
Az előadás több nemzetközi
Az első előadás óta eltelt két és fél évben, a társulat két kontinens 16 országának 92 településén lépett fel a produkcióval.
Az előadás több nemzetközi
A csapat közel 11.000 kilométert utazott a magyarországi, ausztriai, olaszországi, németországi és dániai helyszínek között, így 20 városban, összesen 26 alkalommal
A Daniele Franci rendezésében készült Fehér halál című Osonó-olasz koprodukciót, március 28-án a Novellara-i TeatroLab Nemzetközi Színházi fesztiválon játssza a csapat.
A társulat csütörtökön egy kenitrai színházi fesztiválon lépett fel a Fazakas Misi által rendezett produkcióval. A fesztiválturné újabb állomására Safiban kerül sor, ahol
A július 23-án kezdődő és négy héten keresztül tartó projekt a két társulat első nagyobb együttműködése. Az Osonó először májusban lépett fel Afrikában, amikor
Az Osonó május 13-án este, a fesztivál második napján az Oujda-i Kulturális Központban mutatja be a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című
Az első előadás óta eltelt két és fél évben, 2 kontinens 16 országának 102 településén lépett fel a produkcióval a társulat.
Az előadás a napokban kapta a
Az első, erdélyi helyszínek után, három magyarországi városban – Jászberényben, Várpalotán és Szombathelyen - lesz látható a 258. alkalommal bemutatott előadás. Ezt
A két hét alatt összesen 16 alkalommal mutatja be a társulat a produkciót, amelyet minden esetben közönségtalálkozó követ. Fazakas Misi és Mucha Oszkár vezetésével pedig 11
19 órától az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást láthatják a nézők, majd 21 órától a sZempöl koncertre kerül sor.
A Park Szálló partnerségével