Nem látszik a szándék, hogy a sztori túlmutasson önmagán; kapunk viszont egy feszült és izgalmas tárgyalótermi drámát.

A Várj, míg sötét lesz egyértelműen Kovács Patrícia jutalomjátéka.

Az alkotók túl sokat nem adtak hozzá az alapanyaghoz, ami maga sem a legsikerültebb Agatha Chistie-krimi.

Egy több mint négy és fél órás előadásnak valamit nagyon kell tudnia ahhoz, hogy megérje a nézők ráfordított szabadidejét.

Zsótér persze Brechtet rendezett, de mintha nem a dráma problematikája érdekelte volna, inkább Galilei kutatásainak apropóján sajátos mozgásszínházi produkciót hozott létre.

Még a bababolt cégére sem egy tütübe öltöztetett pozsgás lányka, hanem egy zörgő csontváz.

Vidnyánszky rendezését áthatja a végső leszámolás fogösszeszorítása.

A túl sok és egyenlőtlen színvonalú nyelvi lelemény egy idő után megfekszi az ember gyomrát, Hegymegi és Kovács D. mozgáselemei pedig nem mutatnak újat az eddig ismertekhez

Jó színészekkel és egy látványos koncepcióval még nem lehet eladni egy előadást, a drámák puszta leporolása fölött egyszerűen eljárt az idő.

Az előadást követve össze tudom magamban rakni Tar Sándor/Bihari életét, mégis úgy érzem, hogy sem hozzá, sem a bemutatott kérdéskörhöz nem kerültem közelebb.