A díszlet az urbánus fantázia által torzított mesei folklórgiccs, a női jelmez hasonló jelzőkkel terhelt, a hangvétel pedig a legrosszabb értelemben vett falusi sztereotípia
Ezt az előadást még nem láttuk, ezért nincs róla bejegyzés. Ha ön már látta, írja meg véleményét! 2
Vagy ha nem is az ellentettjét, de legalább egy másik verzióját. Sajnálatosan bevett szokás a színházakban, hogy a színész azt játssza, amit mond (jobb esetben azt, amit nem
Attól függetlenül, hogy maga az alaptörténet és alapprobléma semmitmondóvá vált az előadás befejeztével, nem állítható, hogy ne lett volna szórakoztató a produkció.
A Stúdió K Színház társulata izgalmas kísérlettel próbálkozik: nagy klasszikusok világhírű műveinek részleteit bábokkal értelmezik-parodizálják egy kis színpadon.
Maradhat a színész a színpadon hétköznapi önmaga? Játszhat úgy hitelesen, hogy nem zárja ki partnere iránti személyes érzelmeit? Feltétlenül többet tud a mesterségről, aki