Szerelmi háromszög: szokványos téma. A Budapesti Kamaraszínház előadása Jákobi és Lájdentál „barátságáról” szól, aminek állóvizét kissé megzavarja egy telt
Szerelmi háromszög: szokványos téma. A Budapesti Kamaraszínház előadása Jákobi és Lájdentál „barátságáról” szól, aminek állóvizét kissé megzavarja egy telt
Az előadáson határozottan érezhető, hogy mondani akar valamit, szinte tapintható a közlés iránti vágyódás, ám fordulópontok és motivációk teljes hiányában a semmiből a
A gálaest második részében a Budapest Táncszínház egy kis meglepetéssel szolgál őszi bemutatójának műhelymunkájából, amit a 2010-es évben a világhírű Joseph Tmim
Az intim térbe és életszerű szituációkba átültetett, átdolgozott, és ismétlődő elemekkel jól megtűzdelt, Az ember tragédiája kapcsán létrehozott minimál-ötletbörze
Az eltévedt kislány egy nagy mezőn találkozik egy védtelen öregasszonnyal. Klasszikus népmesei alaphelyzet is lehetne. Itt azonban a fiatal lány Lida, akit az állami gazdaság
A Cseresznyéskert a várakozás drámája (vagy ha elfogadjuk Csehov műfajmegjelölését: komédiája). Azé a kimerevített pillanaté, amikor már minden eldőlt, amikor már
Zenés komédia? Fiatal álmodozó lány meg erkélyen felmászó katona? Ráadásul mindez még szerb meg bolgár is? Atyaúristen, mi lesz ebből? – gondoltam, kissé rémülten
Színes, szagos, zenés, táncos, „kint”-es, „bent”-es, valóságsós, kamerás, mikrofonos, bule-boxos, monológos, dialógos, evős, ivós, szeretkezős és egyáltalán. Van itt