A romantikus folklóreszköztárat használja a Színművészeti Egyetem elsőéves hallgatóinak népdalmotívumokkal kibélelt mozgásszínházi produkciója, amely Oleg Zsukovszkij
A romantikus folklóreszköztárat használja a Színművészeti Egyetem elsőéves hallgatóinak népdalmotívumokkal kibélelt mozgásszínházi produkciója, amely Oleg Zsukovszkij
Hétköznapi emberek egy hétköznapi helyen és időben. Dolgoznak, bár hogy ki konkrétan mit, az nem tudható, ők sem tudják igazán. A déli élénkülést vészriadó zavarja meg:
Hogy egy művésznek – ha tényleg megtalálta az útját – mi a viszonya az alkotáshoz, pontosan megérthetjük, ha belegondolunk, hogy egy-egy szenvedélyes tevékenységünkhöz
A hossza felvezető után egyszer csak azon kapom magam, hogy nem bírom levenni a tekintetem Széles Tamásról. A színész olyan megszállottsággal és értéssel adja át Greiner
A színpadon pedig az folyik, hogy egy kintornás elmeséli a „Világhírű Fehéregér Színházának” bukását, amely a fehéregér-szürkeegér viszályból ered, és amely aztán
Milyen nehéz feladat megfogalmazni azt, hogy mit is takar az anyai szeretet valójában. Mégis van néhány fogalom, ami rögtön eszünkbe jut, ha elgondolkozunk: ilyen a gyöngédség,