Hogyan is lehetne egy ilyen többszörözött álmot jól színpadra vinni? Hiszen olyan jó volt filmen! Hát, legyen a színpadon is film – valami ilyesmi gondolatsor mentén
Elsősorban ezért gondolom azt, hogy Zerline, a szobalány története című előadást nagypolgári miliőben előadni nem rossz vagy hibás, hanem felesleges mumifikálása egy nagyon
Egészen nagyszerű dolog, hogy a THEALTER platformot biztosít ezeknek a reflektív, a magyar kultúra állapotára nyíltan reagáló produkcióknak – tavaly a Jövőképtelen és az
Mert ha valaki annyi előismerettel ült be a nézőtérre, hogy ez a III. Richárd úgy döntött, hogy gazember lesz, megszerzi a koronát, és ennek érdekében mindenkit eltesz láb
Mert A szív hídjai erről szól, amit a Kramer kontra Kramer Joannája (élethelyzetét illetően tíz évvel korábban és más megfontolásokból) magától meglépett színpadon
A sztoriból nagyjából annyit lehet kibogarászni, hogy van Lojko, a lótolvaj, akit lopás közben meglőnek, de megjelenik előtte egy tündér, aki feltámasztja, a férfi pedig
Amitől viszont Kisvárdán nagyon hektikusan működik, az első felvonásban szinte semennyire, a másodikban éledezve, a harmadikban már igen, az részben egy nagyon prózai ok –