Hanem az attrakciókról. Amelyek sokszor teljesen felfejthetetlenül kapcsolódnak a szomorúbohóc-sorsot epizódról epizódra ecsetelő, amúgy korántsem meztelen, csak jelmeztelen
Elsőre kicsit talán meglepődik a közönség is: itt tényleg csak négy srác fog tréninggatyában egy habszivacs-tatamin ezt-azt csinálni, de leginkább egymáson kúszni, mászni,
A francia Collectif Petit Travers társulat előadásának is ez a legnagyobb erőssége: egész egyszerűen jó humora van, és ehhez semmi mást nem használ, mint megszámlálhatatlan
Az újcirkusz lényege ugyanis, hogy valamilyen – nem feltétlenül, sőt, általában nem lineáris – dramatikus egységbe rendezi a cirkuszi mutatványok elemeit, így konvertálva a
Adná magát nagyon a dolog, hogy itt és most ember és gép neoluddita harcának posztmodern epizódját fogjuk látni, amely aztán leteszi a voksát valamely igazság mellett: vagy a
Az első jelenet pedig szimplán briliáns. Egy ember hazaérkezik, és hullik szét körülötte a világ: az asztal összerogy, a szék darabokra esik, a fogas nem bírja a kabátot, a
Mert hogy ott is vagyunk. A Cirkus Cirkör Svédország egyik legismertebb újcirkuszos csapata, és megnézve a csapat Wear it like a crown című előadásához készült promóvideót