Juronics Tamás nem először dolgozik Gogol Háztűznéző című drámájával, a Kecskeméti Katona József Színházban láthattuk már a rendező és a dráma találkozásának
Amphitryon, a jelentős hős éppen Thébá(nyá)ból érkezik haza, amikor szeretett és mindenekfelett hű felesége, Alkméné hálát rebeg életük legodaadóbb, legforróbb,
Kevés dolog van, amitől a felnőtt világ annyira retteg, mint hogy párkapcsolatának másik fele egyszer csak másik ágyban, jobb élményekkel, szerelmesebben ébred. Az idáig
Béres Ilona, Pavletits Béla, Csernus Mariann
Joseph Kesserling bohózata háborús allegória – lenne, bár nyilván alkalmas az őrült világ bármilyen párhuzamos jelzésére
A Cooney név hasonló brand a színházban, mint az üdítőitaloknál a Coca-Cola, a sportszereknél az adidas, ruháknál a Tommy Hilfiger – az alsó és a középosztály számára
„Shakespeare elbírja?” – „Ahogy tetszik”. Ez a minidialóg a mottó, és ebből a kitételből nem enged a debreceni Csokonai Színház, a beregszászi Illyés Gyula Magyar
„Cate” és „Falk” sokáig élték a felszín alatt fortyogó-rotyogó boldogtalanság mocsarában, olyan sokáig, hogy „Cate” a válás előtt már csak egy lehetőséget
Persze, van aktualitása a Fekete Péter nek manapság: emberi tényezőktől mentesen gondolkodó techno- és bürokraták zsigerelik (zsákmányolják) ki a nép egyszerű, ám
A csapat munkája példaértékű, egy-két apró kivételtől eltekintve ugyanis sikerült teljesen elegyengetni a darab gyenge pontjait, nem sajnálták kidobni sem a kevésbé
Persze jó kérdés, hogy mi értelme van ennek, és valóban spórol-e vele bárki is bármit. A válasz nem egyértelmű, talán úgy vélhette az alkotó, hogy a két dráma sűrítése