A cukormáz nagyon jól eltalált díszlete Hettore Gonzaga  életének és játszadozásainak, így az általa képviselt, random érzelmi alapú, felelőtlen, veszélyesen gyermeki

Csiky Gergely komédiája erőteljes dramaturgi belenyúlások és rendezői elképzelés nélkül csak egy letűnt kor emlékének tűnik.

A legfontosabb dilemma az Evita kapcsán az, hogy érdemes-e színdarabként tekinteni egy megosztó személyiség életét történelmi tablóként vagy zenés Wikipédia-szócikként

Nem csak a cselekmény és a rendezői megoldások kerülik el egymást, hanem szinte minden, ami a színpadon történik.

Szilágyi Bálint a rendezésében nem kevesebbet ér el, mint hogy folyamatában teremti meg az életben amúgy is nagyon ritkán tetten ért „valami véget ér” élményt.

Tagirovsky rendezése úgy szórakoztató, hogy nem a szórakoztatás a célja.

Összességében az előadás pengeélen táncol: kérdés ugyanis, hogy Verdi nagyszerű zenéje elviseli-e ezt a már-már szemtelen humort.

Az előadás hihetetlenül közel tudja hozni az Erzsébet kori Anglia királyi udvarát és színházi világát.

Zsámbéki Gábor mindent megtesz, hogy a darabban hangsúlyos ’az élet könnyű’ gondolatot egy időre bennünk is felébressze.

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy bizonyosodunk meg róla, ennek a komédiának már a fele sem tréfa.