Nem kell komolyan venni, de nem is lehet. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak előadásában egy ötvenéves operett kel életre, ami inkább paródiára
Lila története átlagos, hétköznapi, sőt sablonos. A közeg a tévelygő kamaszok, az érzelmek és a szexualitás hatása alá kerülő tinédzserek világa, a balhé, a bandázás
A „ Varázsfuvola kicsit másképp” kijelentés ez esetben nemhogy szó szerint veendő, hanem a megértése közben célszerű alkalmazni a „Nem minden az, aminek látszik”
Ha a néző beül egy Feydeau-bohózatra, tudja, hogy nagy meglepetés – már ami a cselekményt illeti – nem érheti. Lesz számos ajtó, azzal a praktikus céllal, hogy jól el
Rideg Sándor Indul a bakterház című műve talán sokkal kevesebbeknek mondana valamit, ha a számtalan színházi feldolgozás mellé nem készült volna el Mihályfy Sándor '79-ben
Márai Sándor munkásságáról nem feltétlenül a humor ugrik be első blikkre az embernek, ám az kétségtelen, hogy sok, a világot értő szemmel figyelő művészhez hasonlóan ő
Furcsa ambivalencia feszül neki a krónikus lerészegedés állapotának: gyakran azért iszunk – mit iszunk, vedelünk! –, hogy elfelejtsük azt, amit igazán akkor látunk tisztán