Ezt a háborút szerencsére fegyverek helyett szavakkal vívják. Epikumban szó szerint prózai az élet. Szegény király másra sem bír gondolni, mint a költségvetési

Fotók Patríciáról: ahogy mi látjuk. Kívülről, közelről, távolról, belülről, múltból, jelenből, jövőből. Máté Gábor hat évvel ezelőtt végzett

Két egyfelvonásos szatírában kaphatunk képet a mai Magyarországról. Egyik egy erőteljes BKV-atmoszférával átitatott 74-es trolibuszon, másik egy falusi pottyantós sűrű

Bruscon, a színész Utzbachba érkezik, hogy ott előadja Farkastörvények, avagy a minket körülölelő világ profán árulása című produkcióját. A körülmények borzasztóak: a

A Cseresznyéskert a várakozás drámája (vagy ha elfogadjuk Csehov műfajmegjelölését: komédiája). Azé a kimerevített pillanaté, amikor már minden eldőlt, amikor már

Zenés komédia? Fiatal álmodozó lány meg erkélyen felmászó katona? Ráadásul mindez még szerb meg bolgár is? Atyaúristen, mi lesz ebből? – gondoltam, kissé rémülten

Színes, szagos, zenés, táncos, „kint”-es, „bent”-es, valóságsós, kamerás, mikrofonos, bule-boxos, monológos, dialógos, evős, ivós, szeretkezős és egyáltalán. Van itt

A legnagyobb szerelem kellős közepén, teljesen váratlanul tud kibukkanni, hogy nincs minden rendben, de kizárólag csak ha már teljesen tarthatatlanok az állapotok, hiszen

Azon nem gyermek nézőtársaimnak, akiknek a bábszínház, mint fogalom egyet jelent az erőltetett vircsafttal, 6-10 éves gyerekek előtt furcsa figurákat felsorakoztató

Nagyjából harminc éve változás indult be a magyar színházi gondolkodásban – prózai tekintetben –, ahogyan 15-20 éve a táncban, és ahogy az utóbbi tíz évben többek