Profi hatásvadászat, jó szövegek, elkapott intim pillanatok, és néhány, gyorsan elszökkenő pillanatra őszinte, maszk mögül elővillanó kémia az eredménye Bernard Slade
Hámori Dorisa felett végig ott lebeg egy furcsa, kétségekkel teli mosoly, melyben ott lapul a boldog reménytelenség. Érezhető, hogy Doris nem fogja tudni megvalósítani vágyait,
Fogalmam sincs, miről szól az Ivanovék karácsonya című dráma, csak azt tudom, hogy Gothár Péter egy egészen elementáris erejű víziófolyamot tesz elénk e címen a Kamrában.
Van egy okos, értelmes, intelligens lány, aki úgy hiszi, tudja, mi mennyit ér (hiszen száz fontért vállalta, hogy harmadik lesz a matematika-versenyen), ám hirtelen szembesülnie
A hrabali világ, a kisemberhősök tragikomikus élete, melyben egyszerre van ott az egyszerű ember együgyűsége és bölcsessége, ám a kisszerű és a groteszk mögött alapvető
A Pisztrángötösben benne van egy emlékezetesen jó előadás lehetősége, hiszen adott Thomas Bernhard igen jól felépített, bár kissé közhelyes, de mégis élvezhetően, némi