Egyáltalán nem lenne baj, ha A kutya különös esete az éjszakában körbejárná a vidéki színházakat.

Az előadás most nemigen hozza azt a markáns formanyelvet és közeget, amivel Horváth Csaba oly átütőn képes hatni máskor.

Az előadás szinte minden pillanatát a hatáskeltés kényszere uralja.

Vajon mennyire lehet  hitelesen bemutatni azoknak az embereknek az életét, akiknek sorsáról itt és most közösen döntünk?

Az előadás legfontosabb eleme, hogy a miskolci társulatról „szól”.

A színészek számára a Bocs, félrement! nehezített pálya: nem mozoghatnak, érintésről, hosszabb egymásra nézésről szó sem lehet.

Mindenki tudása legjavát nyújtja, és néha úgy érezni, hogy szól valamiről az egész.

Az előadás nem húzza rá saját karaktereire az ’56 kapcsán amúgy könnyen osztogatott „jó” és „rossz” sémákat.

A darab a bennefoglalt „üzenetet“ igyekszik komplex látványvilágú játékkal oldani.

Zsótér Sándor először rendezett Szombathelyen, és a találkozás szerencsésnek bizonyult.