Olyan óvatosan, spórolva, unottan léteznek a színpadon, mintha az estére szóló kötelességük egyedül a túlélés lenne.

Az Örkényből a Madách Színházba átruccanó Kerekes Éva Alice-ként szórakoztató előadásokban csak kivételesen ritkán látható szerepfejlődést mutat be.

Kiss Csaba egy Bergman-filmet rendezett a Nemzetiben.

De hova tűnt Tony Blair?

Az alkotók olyasmit találtak meg a Bűn és bűnhődésben, amit nem is ebben a műben kellett volna keresni.

Mint vígjáték tehát jól működik az előadás, és a letaglózóan rossz Minden jó, ha vége jó után már ezt is sikernek könyvelhetnénk el, ha nem épp a Katona és Ascher

A hatalmat megkaparintók, megöröklők vagy épp közelébe kerülők unos-untig ármánykodnak s bosszút forralnak egymás ellen.

A Pesti barokk nosztalgiájával az a gond, hogy szépít, a jó az nagyon jó lesz, a rossz pedig a mai rossznál jobb rossz.

Ha lassan esik is le, mégpedig szándékoltan lassan, az előadás egészen pontosan gondol valamit a csehovi világról is és a miénkről is. Mármint azon túl, hogy a kettő ugyanaz.

Hús-vér sorsokat vázol fel sanyarú gyerekkorokkal, sokat követelő szülőkkel vagy csak szimpla zülléssel, s épp ez az életszag teszi művét eredetivé és izgalmassá.