Habár a nagy női lázadás nem tűnik többnek egy csajos estékkel tarkított hétnél, az előadás néhol mégis belekap az emberi lélek mélységeibe.

A nevetés és sírás széke között padlóra esünk - az előadás ténylegesen nem rólunk szól.

Az azonosulás mögött álló palástolatlan, őszinte lelkesedés pedig kétségtelenül hat a hallgatóságra is.

Nem volt meg az a kínzó késztetés a motívumok átgondolására, ami a jó előadások jellemzője.

Az előadás legjobb pillanataiban sikerül hitelesen éreztetni az élet bonyolultságát, a lángoló félelmet és vágyat, ami ott van mindenkiben.

Minden jó történet egy kocsmában kezdődik.

"Nem dolgunk, hogy szeressenek." (Koltai Tamás) Elég, hogy mi szeretjük a színházat.

Az előadás nagyon-nagyon mélyre nyúl azért, hogy ezzel végül felszabadítson – más szóval azt teszi, amiért leginkább érdemes színházba járni.

Kéri Kitty rendezése ismét bebizonyította, hogy Goldoni darabjainak helye van a kortárs színpadon.

A Katona a legjobb hagyományaihoz híven ábrázolja az emberi létezés közös élményét, és ez az, amit nem szabad elfelejtenünk az előtérbe kilépve sem.