Kissé bizarr a helyzet, és nem azért, mert a játéktéren egyre szélsőségesebb képeket láthatunk az együttélésre semmilyen szinten sem alkalmas család életéből, hanem

A Sorslabirintus menete a szerepjáték-könyvek dramaturgiáját követi: amikor főhősünk útelágazáshoz (döntéshez) ér, akkor jelen esetben nem kockával dob, hanem

Nincsen szó semminemű direkt szembesítésről, a foglalkozással egybekötött előadás mindvégig csak rávezet kérdésekre és válaszokra. Nem az alkotók válaszaira, hanem a

A Hajótörés igazából egy tizenkét etűdből álló jelenetsor, amik közül a nézők mindig hármat láthatnak – hogy melyik hármat, azt az alkotók választják ki, az adott

Alföldi Róbert rendező ugyanis mintha a sztorit szeretné elmesélni egy unortodox környezetben, a nagyszínpad alatt, ahol a Nemzeti hidraulikus emelői tanyáznak. A speciális tér

Tematikus rendben, körkörösen – valahogy így van szerkesztve az Anamnesis című darab is, amelynek alapanyagát a nézők beküldött történetei képezik. Amint a rendező, Bodó

A nonverbális előadást diára vetített Hamlet -idézetek kísérik, amik egyrészt segítik a történetben való tájékozódást, másrészt általuk könnyebb megérteni a színpadi

Illetve képes lenne, ha az alkotók ennek a gondolatnak a kibontását és átadását tűzték volna ki fő célul – s nem a további ötletelést, és az ebből kiinduló komplett

Például mi történik, ha valaki nem csak képzeletben, de mondjuk a valóságban is amerikai képregényhősöket megszégyenítő népszerűséggel és erővel szeretne rendelkezni?

Az előadás egy gazdag műfajiságú, furcsa kísérlet, ahogyan azt a cím is jelzi: „terv”. Ez a nézői bizonytalanságot fokozó felütésre hívatott ráerősíteni, hiszen az