A Centrál Színház előadásában mozgásukkal és ötletes gesztusrendszerükkel (amit, ha nem beszélnének, nyugodtan nevezhetnénk pantomimnak), a klasszikus fordításra

Tényleg csak minimális hangsúlyváltás érződik, amikor a civilként előttünk ülő Csuja, miután elmondja, hogy mit fogunk látni és hallani, belekezd a versekbe. Persze

Mindez amúgy egy roppant didaktikus keretbe van bújtatva, a nézőket fogadó, két ugató-csaholó, esernyős idegenvezető – akik a vendégek -kiirtására- kiigazítására

Talán annak, aki fizikai értelemben dirigál? A kapitány (Bezerédi Zoltán) olyan tobzódó álműveltségben és lózunghalomban ünnepli mindennapi butaságát, hogy esélye sincs

Sokáig úgy tűnik, hogy valóban _részesek_ vagyunk, sőt mi több, az előadás szerves alkotóelemei és befolyásolói is. Ez köszönhető egy nagyon egyszerű kis szerkentyűnek,

Aztán elkezdődik valami. Hogy pontosan mi, azt nehéz megmondani, inkább performansz mint előadás, mindenesetre valamiféle intenzív jelenlét és a nézői komfortzónák

Ismerős érzés? A lidércnyomás, a szorongás, a félelem a sötétben, miközben mindenki tudja, hogy szörnyek (persze) nincsenek. S valóban: _ott_ nincsenek szörnyek - a szörnyek

Hogy az egésznek mi köze Godot-hoz meg Becketthez, azt jobb, ha hagyjuk, ez maradjon az alkotók titka. Mondjuk az tény, hogy amit látunk, az nem éppen egy akciótörténet,

Az előadás ugyanis készpénznek veszi, hogy a drámai alaphelyzet adott, mindenki tudja, érzi és érti a gyöngyöspatai eseményeket, és olyan mélyen beitta magát a lelkekbe, hogy

A Platform 11+ projekt keretében született cseh-portugál koprodukció nem a virtuális élet ellen beszél, hanem csak mutat rá egy nagyon ötletes és kifejezetten érdekes