Ha azt mondom, hogy a szerző a természetjog és a jogpozitivizmus szembenállását boncolgatja, valamint sommás véleményt mond a feministák választójogért folytatott
Ha azt mondom, hogy a szerző a természetjog és a jogpozitivizmus szembenállását boncolgatja, valamint sommás véleményt mond a feministák választójogért folytatott
A műsorterv összeállításánál még csak a jól értesültek és a jövőbelátók tudhatták, mennyire aktuális lesz a bemutató idején az Othello Gyulaházán Zalaegerszegen.

Kovács Lotti
Az, hogy ez a lendület nem tud kitartani már az első felvonás végéig sem, talán leginkább a dramaturg hiányával magyarázható, akinek szükségessége főként
„Az életem csúcsán vagyok, annyira, hogy most lenne a legjobb meghalnom, hogy boldogan tegyem” – namármost úgy vagyunk berendezkedve, hogy amint ez valakiben felmerül mint
Látszatra minden stimmel: kastélybútorzat, nagy ablak, misztikus éjszaka, három szmokingos férfi bejön, kisvártatva elkezdődik a dráma, a kihallgatott párbeszéd a zeneszerző
Három fiatal férfi egy lakásban: egy tervezőgrafikus, egy liftügynök és egy tévés műsorvezető. Ketten testvérek, a harmadik a barátjuk. Egyikük már régebb óta pánikbeteg,