A Sirály színháztermének fehér oszlopai közt erősen színházi kötődésűek maroknyi csapat gyűlik össze a Baróthy angyalai névvel illetett estre. A "marok"-ba beleférnek
A Szabad-ötletek jegyzéke egy gigantikus asszociációs folyam, amelyben József Attila minden egyes gondolatát mindenféle formai és tartalmi követelmény és korlát nélkül
Ugyanis – sok más mellett – arról szólt, hogy _mi a feladata_ a színházi formának egy adott társadalmi közegben, hogyan tehető hasznossá akár egy kisebb, egyetlen
Már csak azért is ígérkezik ez különlegesnek, mert Vörösmarty versei kortárs alkotásokkal találkoznak. De hogy tulajdonképpen miért lettek egymáshoz passzintva a nagy
Ami az előadóestet illeti, Hobo József Attila és Faludy György verseiből is összeállított egyet-egyet, és ezekkel járta az országot. A _Circus Hungaricus_ban azonban éppen