Helyesebben: annyi van, ahány ember, sőt, ahány helyzet. Vegyük a legbanálisabb történetet, ami akár indulhat egy pályázaton is a másfél gépelt oldalas társadalmi

Boldogság pozsgásan piros arcának keresése nem több-e, mint megtalálni, mi szűnknek legkedvesebb: aránkat s urunkat? Mit nekünk te gondolatnak vadregényes tája, ha csizmánk

Sőt, itt semmi nem biztos.

Soha nem fogjuk megtudni, mi történt.

Lehet, hogy a zsidók ölték meg Solymosi Esztert. Szerelemvágyból? Féltékenységből? Csak úgy? Lehet.

Az előadás kezdetén jeleneteket látunk a Marmeladov család életéből. Megismerjük a megbízhatatlan, munkakerülő apát, a tüdő- és idegbajos, de küzdő és gondoskodó

Eddie – eredetileg Eddie Carbone, de itt csak Eddie – dokkmunkás, de ez nem is annyira fontos. Elvei vannak – ez már annál inkább – becsülete van, ígéretei vannak, korrekt,

Lengyel Menyhért vígjátéka, ha saját jogán nem lett volna világhírű, akkor Lubitsch Ernő filmje (1942), majd Mel Brooks átdolgozása (1983) nyomán biztosan az lett, egyszerűen

Tadeusz Słobodzianek nem háborús történetet ír, noha az események pontosan követhetők. Słobodzianek nem hirdet ítéletet, nem tör pálcát senki felett – s Máté Gábor

A történet főszereplője, Fehér Vince, egy színházi társulat vezetője, amely a csőd szélén áll. Támogatásra van szükségük, amelyet egy gazdag „művészetpártoló”

Egyszer csak rátaláltunk Szilágyi Katalin színésznőre, aki éppen a Jégbüfében az utcára néző pultnál ült és kávézott. Mi kintről figyeltük őt, amíg elfogyasztotta az

Übü nagy herceg volt, aki most nagy szegénységben, valahol vidéken tengeti napjait. Nyoma sincs már a régi szép időknek, amikor még nem a kertet kellett gondoznia, hanem az