No és Mel Brooks. A színházi promóció, tán kissé szerénytelenül, polihisztornak nevezi a színész - rendező - író - dramaturg - dalszerzőt, de tény, hogy a kortárs show
Vidovszky György egy, a délutánjait egy londoni csatorna partján töltő gyerek, Billy életén keresztül mutatja meg azt a kilátástalan harcot, amit a gyerekek egymással és
Ténfergünk az előcsarnokban, jobban mondva furakodunk, mert úgy tele van a színház, mintha még a lámpákra is adtak volna jegyet. Beülünk a teljesen megtelt nézőtérre,
Adott egy szerencsétlen neurotikus, Felix (Kern András, Woody Allen magyarországi helytartója alakítja), akinek jelleméből adódóan soha semmi nem jön össze. Elveszti második
Ötvenegy évesen, az 1956-ot követő tízesztendős publikációs embargó alatt, éjszakáról éjszakára, gyakorlatilag az asztalfióknak írta Örkény István Macskajáték című